Sok gyorsulási versenyt láthattál már, de olyat talán kevesebbet, ahol nem aszfaltos kifutópályán, hanem vizes füvön mérték össze az erejüket az autók. Ha izmos szabadidő-terepjárókról van szó, akkor itt is helyt kell állniuk.

Még egy terepen összemérte az autókat a legújabb gyorsulási versenyén a carwow. Az 550 lóerős Cayenne Turbo és az 575 lóerős Range Rover Sport a szokásos álló- és gördülőrajtos futam és a fékteszt után a kifutópálya melletti mezőre állt fel, hogy vizes füvön is bizonyítsanak. Azért, hogy még izgalmasabb legyen a verseny, az új, 585 lóerős G 63 AMG is felsorakozott melléjük.

Az eredmény olyan szoros lett, hogy még a célfotó alapján is nehéz lesz dönteni:

Ez is érdekelhet:

Minden eddigi Tesla gyorsul egymás ellen ebben a videóban

Szélvészgyors mind, de most kiderül, hogy mit tudnak egymáshoz képest.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

Még több erő és luxus a Land Rover Defenderben

További cikkeink a témában