A dán Zenvo világszerte ismertté vált azzal, hogy sportautója szerepelt a Top Gearben, igaz, azt talán kihagyták volna, amikor kigyulladt az autó a pályán. Genfben bemutattak egy limitált szériás modellt, egy másikat pedig lábon vittek a kiállítás helyszínére.

Egy kicsit korai, hiszen 2008-ban jelent meg a Zenvo ST1, de a dán gyártó már idén kihozta a tizedik évfordulós kiadást. Az agresszív kinézetű sportkocsi azzal vált ismertté, hogy kigyulladt a Top Gear forgatásán, ami természetesen le is ment az adásban, de ennél azért többet érdemelnek. 6,8 literes V8-asa akkor több mint 1000 lóerőt teljesített, amivel 3,2 másodperc alatt gyorsult százra, és még Jeremy Clarkson is odavolt érte.

Most pedig itt az újabb kiadás, a 10th Anniversary Edition. Az élénk kék külsőnél fontosabb újdonságot is találsz benne: a motorja kisebb, de erősebb lett. Az 5,8 literes biturbó V8-as már 1180 lóerőre képes, és a hétfokozatú szekvenciális váltóval 2,8 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebességét pedig 375 km/óránál is elektronika korlátozza. Az autóhoz pedig egy Rebellion Zenvo karórát is adnak, ami igazán illik hozzá.

Az ST1 puritánnak tűnik, de a Zenvo minden extrával felszerelte, így LED-es fényszórók, kétzónás klíma és navigációs rendszer is van a fedélzeten. Utcára szabadult versenyautónak néz ki, de a dánok hangsúlyozzák, hogy mindennapi használatra is alkalmas, és ezt bizonyítandó a TSR egyik példányát, amit a genfi autószalonon állítottak ki, 1500 kilométeren keresztül lábon vitték a kiállításra. Biztosan nem volt olyan kényelmes, mint a BMW X1, amivel mi mentünk, de azért kipróbáltuk volna!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés