Ha nem kérsz a megszokottból, akkor nézz szét egy olyan luxusmárka háza táján, mint amilyen az Infiniti. A prémiumkompaktok közé érkező Q30 mindenben megfelel az elvárásaidnak, sőt, még feljebb is teszi a mércét.

Az Infinitit egyértelműen az FX tette ismertté a világnak ezen a részén. Az áramvonalas formájú sportos szabadidő-autót már akkor sokan akarták maguknak, amikor a márka hivatalosan még meg sem érkezett hozzánk. Pedig a Nissan luxusmárkája már 1989-ben megjelent az Egyesült Államokban, éppen akkor, mint amikor a Lexus. De az európai piachoz olyan egyedi és izgalmas modellek kellettek, mint amilyen az FX is volt.

Közben a márkát bevezették Európában, és nálunk is, a kínálatában pedig a többféle szabadidő-terepjáró mellett éppúgy megtaláltad a hibrid limuzint, mint a hátsókerék-hajtású sportkupét. Az Infiniti pedig már 2013-ban jelezte, hogy egy újabb kategória meghódítására készül. Akkoriban vezette be az új típusjelölési rendszerét, ahol a modellek neve minden esetben Q-val kezdődik, a terepjárók és crossoverek egy X-et is kapnak, a szám pedig a helyét jelöli ki a tornasorban.

És akkor berobbant ezzel a koncepcióval.

A Q30 prototípusa pedig első pillantásra lenyűgöző volt, és egyértelműen eltért mindattól, amit a prémiumkompaktok között addig láthattál.

Az áramvonalas forma csupa ívből állt, nem túlzás szoborszerűnek nevezni, és aligha téveszthetted össze bármi mással, amit ebben a méretben kaphattál. A méretes hűtőmaszk, a közepén az Infiniti emblémájával, az elnyújtott fényszórók és a különleges formájú C-oszlop elég látványossá tette.

A legjobb az egészben pedig az, hogy az Infiniti szinte egy az egyben gyártásba küldte a Q30 prototípusát.

Csak az ilyenkor szokásos elemeket cserélték ki rajta, például rendes kilincseket és nagyobb visszapillantó tükröket kapott az autó, és a belső térben is visszavettek egy kicsit a fényárból. De a Q30 a mai napig egyedi jelenség, merőben eltér attól, amit az Audinál vagy a BMW-nél láttál, és még az A-osztálytól is különbözik, amivel műszaki téren osztozik néhány megoldáson.

A méretével a Q30 szinte feszegeti a kompakt kategória határait. 4,43 méteres hosszához 1,81 méteres szélesség és 1,5 méteres magasság társul, és ebben is eltér a konkurenciától. Csaknem olyan magas, mint egy crossover (pedig van egy még jobban megemelt változata is QX30 néven), ezért könnyebb beszállni és kiszállni, amit egy bizonyos kor fölött te is nagyra értékelsz majd. 2,7 méteres tengelytávja nemrég még a középkategóriában volt megszokott, nem pedig egy osztállyal lejjebb.

De háromféle kivitel közt választhatsz, hogy tényleg neked való legyen a Q30. Az alapmodellen kívül van egy Premium változat, ami 18 colos könnyűfém kerekeket és krómozott dupla kipufogóvégeket kap, de a legérdekesebb a Sport, aminek a kerekei már 19 colosak, a futóművét 15 mm-rel leültették, egyedi lökhárítókat és küszöböket kapott, a kipufogói pedig sötétebb tónusúak.

Belül egy jól kitalált és igényesen összerakott utastér fogad, megfelelő a helykínálat, a csomagtér pedig 430 literes, és az osztott támlák ledöntésével tovább bővíthető.

De a leginkább meggyőző a menetkomfort, ezen a téren az Infiniti mérnökei nagyon odatették magukat.

A rengeteg zajszigetelés és apró fineszes megoldás mellett a nagyobb motoroknál széria az aktív zajkioltás, amikor a motor rezonanciájával ellentétes frekvenciájú zaj sugárzásával oltják ki a hosszú úton monoton búgást.

A Sport kivitelhez adott integrált fejtámaszos sportülések már sejtetik, hogy a Q30-at vezetni is jó lesz.

Az Infiniti mérnökei Japánban, az Egyesült Királyságban és Németország autópályáin tesztelték a mintegy 50-féle prototípust, mire megtalálták a megfelelő beállítást. Az elöl MacPherson, hátul multilink futómű mesésen fekszik a kanyarokban, a Sport esetén az ültetett futómű feszesebb rugókat is kapott, a kormány közvetlenségéről sokat mond, hogy 2,5-et fordul a végállások közt.

A kínálat 109-től 211 lóerőig terjed, nincs, aki ne találná meg a neki valót az ötféle motor között.

Már az 1,6 literes, 122 lóerős benzinmotor is turbós, 200 Nm nyomatékot sorakoztat fel, de megkaphatod az erősebb, 156 lóerős kivitelben is 250 Nm nyomatékkal. Ha ez sem elég, akkor a Q30 Sporthoz adott 2 literes, 211 lóerős turbós benzines lesz a tiéd, ami 350 Nm-t állít csatasorba, és 7,2 másodperc alatt gyorsul százra.

Két dízel is van, az egyiket inkább takarékosságra hegyezték ki, a másikat meg inkább a „menésre”.

Az 1,5 literes dízel 109 lóerős és 260 Nm a nyomatéka, ez a széria 17 colos kerekeken a gyári adatok szerint 3,9 litert fogyaszt százon, és a valóság sem áll messze ettől a számtól. De ott a másik, a 2,2 literes, 170 lóerős, aminek 350 Nm-e 1400 és 3400 közti fordulaton végig ott van, és ennek is csak 4,7 l/100 km a fogyasztása, ami elég jól hangzik.

A kisebb motorokhoz széria a hatfokozatú kézi váltó, a nagyobbakhoz pedig a hétsebességes, duplakuplungos automata, ami gyors kapcsolással örvendeztet meg, és nem növeli az egekbe a fogyasztást. A fékeket a Brembo szállítja, a nagyobb motorokhoz pedig összkerékhajtást is lehet választani. A Q30-ban egy sereg vezetéssegítő is van, így az autonóm vészfékező, a holttérfigyelő és az automata távfény sem hiányozhat, de navigáció és felülnézeti képet adó kamera is van.

Komolyan vette a feladatot az Infiniti, amikor a Q30-at tervezte, hiszen nemcsak a formájával vagy a minőségével, de a vezethetőségével és a felszereltségével is azonnal a kategória legjobbjai közé került. Ha unod már a jól ismert prémiummárkákkal óhatatlanul együtt járó megbélyegzést, akkor tegyél egy próbát az Infiniti Q30-cal!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés