A Porsche története a 356-tal kezdődött, és a típusnak most egy kivételesen szép példányát mutatjuk meg neked. Az 1962-es évjáratú kupé tökéletes választás, ha egy veterán Porsche minden vágyad.

Az 1948-ban bemutatott 356-tal kezdődött a Porsche története, és ez a típus tette legendás sportautó-gyártóvá a márkát. Az áramvonalas alumínium karosszériás kupét 15 éven keresztül gyártották, és ezalatt a Volkswagentől származó 46 lóerős szerény belépőmodellből kétliteres, 130 lóerős fürge sportkocsi vált belőle.

1965-ig összesen 76 ezer példány gördült ki a gyárból,

nemcsak Coupé, hanem fényűzőbb Cabriolet és puritán Speedster változatban is, közülük a képeken látható autó az arany középutat jelenti. Az 1960 és 1963 között készített 356B sorozatból származik, ami új első és hátsó részt kapott, de műszakilag is modernizálták.

A korábbi szériákhoz képest feljebb kerültek a fényszórók, nagyobb fogantyút tettek a csomagtér-fedélre, és megjelentek a háromszögablakok az ajtóknál. Az amerikai piacra nagyobb lökhárítókat szereltek fel, átdolgozták a váltót és a fékek is erősebbek. Az utastérben új lett a kormánykerék, és a hátsó üléseket is kicserélték.

A képeken látható példány egy 356B 1600 Coupé, ami 1961. december 14-én került ki a gyárból. Az érdekessége az elektromos mozgatású napfénytető, az opciók közül a krómozott kerekeket és az antennát is megrendelték.

Az elefántcsontszínű fényezése és a piros belső tér eredeti, a kárpitot műbőrből és kordbársonyból kombinálták.

Az 1,6 literes, négyhengeres bokszermotorja 60 lóerős, amihez négyfokozatú váltó kapcsolódik,

és ez elég ahhoz, hogy élvezd a vezetését, amikor előveszed szép időben egy kirándulásra.

A gondos karbantartásnak hála kiváló állapotnak örvend, ezért 70-90 ezer dollárért, azaz 20-25 millió forintért várja új gazdáját a Bonhams januári aukcióján.

Ez is érdekelhet:

A legszebb épített Porsche 356, amit eddig láttunk

Nem eredeti, de éppen ettől izgalmas.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában