Érdekes kijelentéseket tett Lewis Hamilton.

Nagy kérdés, mi lesz Hamiltonnal, vajon meghosszabbítja 2020 év végén lejáró szerződését azzal a csapattal, amellyel hat világbajnoki címéből ötöt nyert és ahol jól érzi magát, vagy újabb kihívások elé néz, hogy sikerre vezessen egy másik istállót (a Ferrarit, merthogy jelenleg reális esélye még az olasz istállónak van arra, hogy megszorongassa a Mercedest).

Hamilton szerint is izgalmas időszak következik az F1-ben, nagy pilótamozgásra lehet majd számítani:

„Sok versenyző fog a csapatváltás mellett dönteni, a háttérben már megkezdődtek a tárgyalások, minden pilóta kapcsolatban van bizonyos csapattal.”

Korábbi főnöke, jelenleg az F1 vezérigazgatójaként ténykedő Ross Brawn szerint Hamilton is lépni fog, bár konkrétan nem mondta ki, hogy a Ferrarihoz, de azért erősen utalt rá. És ha Hamilton olyan új kihívásokra vágyik, ahol még sikeres is lehet, akkor pedig szinte csak az olasz istálló jöhet szóba nála, és ezt kábé ő is így gondolja:

„Azt gondolom, a Ferrarinak van a legnagyobb esélye arra, hogy világbajnoki címre esélyes autót építsen.”

Ha pedig a brit lépne...

Verstappené lehet Hamilton helye, már 2021-ben

Állítólag ez annyira komoly, hogy már egy előszerződést is aláírt a holland.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában