„Az én kocsimra fel nem teszik azt a cuccot!” – mondta még néhány éve.

Lewis Hamilton és Max Verstappen úgy ütközött egymással az Olasz Nagydíjon, hogy a Red Bull ráugrott a Mercedesre. A holland autójának kereke és padlólemeze érintette is a hétszeres világbajnok sisakját – ezen a felvételen például jól látszik:

Hamilton a baleset következtében fájlalta a nyakát és a fejét, de így nagyon olcsón megúszta a történteket, és csak azért, mert ott volt a halo/gloria, azaz a pilótafülke fölé emelt védőkeret, amit egyébként csak néhány éve, egészen pontosan 2018-ban vezettek be az F1-ben – anno akadt olyan pilóta, többek között Lewis Hamilton, aki nem rajongott az ötletért, 2016-ban a brit például még így nyilatkozott a tesztelés alatt álló glóriáról:

„Nagyon-nagyon remélem, hogy nem vezetik be 2017-től. De ha mégis, akkor remélem, hogy dönthetünk úgy, hogy nem használjuk, mert én ugyan nem fogom használni. Az én kocsimra fel nem teszik azt a cuccot!”

Nos, ez a cucc most egyértelműen megmentette Hamilton életét, aki az ominózus monzai ütközés után meg is említette ezt:

„A glória megakadályozta, hogy sokkal rosszabb legyen a baleset, és hihetetlenül hálás vagyok mindenkinek, aki azon dolgozik, hogy az autóink és a versenyzés biztonságosabbá váljanak.”

Verstappen elmondta, miért nem ment oda Hamiltonhoz megnézni, hogy jól van-e a baleset után

Verstappen nem mutatott nagy érdeklődést Hamilton irányába, már tudni, miért.

(Forrás: M4 Sport, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés