Feltéve, ha sikerül egyezségre jutnia a Mercedesszel az anyagiakat illetően és hosszabbít a brit.

Az f1lead.com az olasz Motorsportra hivatkozva azt írja, hogy a Mercedes maradni fog az F1-ben, sőt, hosszabb távra terveznek. Emelett arról is írnak, hogy Lewis Hamilton is hosszabbítani fog a csapattal annak ellenére, hogy most éppen elakadhattak a tárgyalások a két fél között.

Hamilton olyan összeget kért a Mercedestől, hogy a csapat hezitál a hosszabbításon

Az F1 legjobban fizetett pilótája állítólag többet akar, mint amennyit a spórolni vágyó Mercedes megadna.

Egy másik kérdőjel is van még a sztoriban, méghozzá Valtteri Bottas személye. A finn eddigi mercedeses idényeiben mindig éppen annyira teljesített jól, hogy a csapat csak egy-egy évvel hosszabbítsa meg szerződését, amely jelen állás szerint 2020 végén jár le.

A Motorsport szerint a Mercedes nem fogja marasztalni Bottast, akinek helyére az F1 egyik legnagyobb tehetségének tartott George Russellt szerződtetnék.

A 21 éves brit a Mercedes saját nevelésű pilótája, ráadásul ő a csapat teszt- és tartalékpilótája is – tavaly tavaly többször is lehetőséget kapott a teszteken, hogy Hamiltonék autóját vezesse –, jelenleg pedig a Williamsszel készül a második F1-es idényére.

A Mercedes akkor sem esik kétségbe, ha esteleg a hatszoros világbajnok távozna:

(Fotó: )

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés