A hatszoros világbajnoknak imponál Mick Schumacher attitűdje.

A britnek nem csak a 21 éves pilóta eddigi pályafutása, de a személyisége is imponál, mint mondja a Sport Bildnek adott interjújában:

„Nagyon szerény, egyszerűen csak azért versenyez, mert szeret versenyezni, de közben két lábbal a földön áll, ami nekem nagyon tetszik”

Érettségét már korábban is bizonyította Schumacher fia, akinek nem lesz könnyű a hétszeres világbajnok édesapja nyomdokaiba lépni, ugyanakkor Hamilton szerint „Mick a saját útját járja, és szerintem nagyszerűen csinálja”.

Mick Schumacher 2018-ban, második F3-as idényében szinte a semmiből lett a sorozat Európa-bajnoka, 2019-től kezdve már egy kategóriával feljebb, az F2-ben szerepel (inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel), ahol első idényében a 12. lett, míg 2020-ban a szezon felénél járva jelenleg az 5. a pilóták között 42 ponttal elmaradva Callum Ilott-tól – a 21 éves pilótának azért még egy kicsit gyúrnia kell a királykategóriára, vagyis az F1-re

Schumacher fiát kikosarazta egy F1-es csapat

Mint mondják: először is meg kell nyernie az F2-t”.

(Forrás: Sky Sports, fotó: Mick Schumacher)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Még nagyobb szám lett a hat és hét üléssel is kérhető Mazda CX-80

További cikkeink a témában