Spanyolországban őrizetbe vett a rendőrség három embert, akik egy Girona melletti sufniban hamis Ferrarik és Lamborghinik barkácsolásával foglalkoztak, a gyengén sikerült replikákat pedig eredetiként próbálták eladni 40 ezer dollár körüli áron.

Megoszlanak a vélemények a replikákról, de azt biztosan kijelenthetjük, hogy kevés az igazán jól sikerült darab. A legtöbb replikáról messziről ordít, hogy gyenge másolata az eredetinek, és pontosan ez volt a helyzet azzal a 14 autóval is, amit a spanyol rendőrség foglalt le egy műhelyben.

A Girona melletti sufniban különböző Ferrari és Lamborghini modellek replikáit készítették. A képek szerint akadt itt F430 és 458 Italia, de Diablo is, legalábbis annak szánták őket. De nem sok közük volt hozzá, hiszen jóval gyengébb autók, például Ford Cougar vagy Peugeot 406 Coupé alapjára épültek.

Már első ránézésre látni, hogy ügyetlen replikák, pedig a hamisítók mindennel megpróbálkoztak. A lefoglalt tárgyak között több tucat Ferrari-embléma, eredeti visszapillantó tükör és műszerfal-számlapok is voltak, de aki nem teljesen fogalmatlan, hamar rájön, hogy ezek nem igaziak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában