Úgy tűnik, többször is élvezheti a hazai pálya előnyét a Ferrari az idényben.

A koronavírus-járvány teljesen felborított a Forma–1 világát (is), a 2020-as versenynaptár módosítani kellett. Egyelőre csak az első nyolc futamot lehet tudni, és azt, hogy több tengerentúli nagydíj is kiesik.

Az is biztossá vált, hogy mégis lesz Olasz Nagydíj – eredetileg ugye nem szerepelt a menetrendben –, szeptember 6-i hétvégén Monzában fog versenyezni a mezőny. Közel az is biztossá vált, hogy az osztrákokhoz és a britekhez hasonlóan futamokhoz az olaszok duplázhatnak:

A Ferrari kap egy saját futamot ünneplésre a 2020-as idényben?

Az idei Olasz Nagydíj lesz a Ferrari 999. futama, és nagyon úgy néz ki, hogy az 1000. is Olaszországban lesz.

Sőt, sajtóhírek szerint akár egy triplahétvége is összejöhet Olaszországban, Monza és Mugello mellett és után Imola is versenyt rendezhet.

Azt pedig az imolai pálya egyik elnökétől, Uberto Selvatico Estensétől is lehet tudni, hogy már április óta folynak az egyeztetések az F1 vezetésével, a helyi illetékesekkel és hatóságokkal egy idei futam megrendezéséről.

Eközben meg...

(Forrás: racefans.net, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában