Nem mai találmány, hogy motorkerékpár-motort építenek egy kisautóba, de még mindig hatásos. Niki Schelle rali-világbajnoki pilóta néhány éve építette ezt a 330 lóerős Hayabusa-motorral szerelt Swiftet, aminek egészen ördögi hangja van.

Úgy gondoljuk, hogy 136 lóerős, pörgős szívómotorjával a most kifutott esztergomi Swift Sport már a szériaváltozatában is remek játékszer, de persze vannak olyanok, akik nem elégszenek meg ennyi teljesítménnyel. Például Niki Schelle, aki korábban a Suzuki rali-világbajnoki pilótája volt, és később sem szakadt meg a kapcsolata a márkával.

2014-ben építette ezt a Swiftet, amivel még ma is bármi mellé oda lehet állni. Az eredeti 1,6 literes motorját ugyanis kiszedték az orrából, és gyakorlatilag a teljes belső terét kipakolták, két kagylóülés mögé pedig egy Hayabusából származó 1,3 literes motor került.

Igen, az a Hayabusa-motor, ami 330 lóerőt ad le, és 12 ezres fordulatszámnál szabályoz le. Egy Swiftben.

A hatfokozatú szekvenciális váltó is a motorkerékpárból származik, ezért a hátsókerék-hajtású Swift már 4,2 másodperc alatt képes százra gyorsulni, a végsebessége éppen emiatt az áttételezés miatt 190 km/óra. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy micsoda hangja van, és milyen száguldásra képes egy versenypályán. Nézd is meg egy videón:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés