Mintha nemrég mutatta volna be a HR-V új generációját a Honda, erre itt egy újabb szabadidő-autó, amit szintén HR-V-nek hívnak, pedig teljesen más típusról van szó. Mindjárt feloldjuk az ellentmondást.

A Honda nemrég mutatta be a HR-V új, harmadik generációját, amely az elődjénél formásabb karosszériával és csakis hibrid hajtással érkezett meg a kereskedésekbe. Most pedig itt egy másik újdonság, aminek szintén HR-V a neve, de szemmel láthatóan nem ugyanarról az autóról van szó, hanem egy nagyobb kategóriás modellről.

A magyarázat egyszerű: az európai utakra egy kompakt méretű, hibrid hajtású HR-V-vel készült a Honda, míg az amerikai piacra egy nagyobb, tágasabb modellt mutattak be ugyanazon a néven. A gondok csak ezt követően kezdődnek:

a Honda az európai piacon is tervezi a nagyobb modell forgalmazását.
Logikus a lépés, hiszen a Jazz-alapú HR-V és a nagyobb CR-V között még akad hely a kínálatban

egy közepes méretű szabadidő-autónak. A hírek szerint az alapját a nemrég bemutatott Civic adja, ami csak hibrid hajtással lesz kapható, ezért az új modell is azt a kétliteres benzinmotorral szerelt rendszert kaphatná.

Csakhogy ezek után ki kell találni egy új nevet a HR-V és CR-V közé érkező autóhoz.

Ha a sorozatba szeretnének illeszkedni, akkor a korábbi nevek közül választhatják az FR-V-t, ami egy különleges hatüléses egyterű neve volt, vagy lehet Civic Cross, amivel a műszaki alapokra is utalnak. Bármi is lesz a neve, legkésőbb 2023-ban kiderül.

Ez is érdekelhet:

Kipróbáltuk az új Honda HR-V-t

Hatalmas hátsó lábtér, érdekes hibridhajtás és teljesen új dizájnnyelv: ezek a CR-V-nél egy számmal kisebb Honda-crossover legfeltűnőbb jellemzői.

Sportos hibrid kompakt lesz az új Honda Civic

A Honda bemutatta a vadonatúj Civic európai változatát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés