A hetvenes évek legendás raliautója a Lancia Stratos, amit a Ferraritól származó motorja három világbajnoki címig repített. A nevezéshez szükség volt ötszáz utcai változatra, és most ezek egyike kerül ki a gondos tulajdonosától.

A Stratos az első olyan raliautó volt, amit nem egy hétköznapi modell módosításával építettek, hanem eleve erre a célra tervezték. A legendás ék alakú formáját a zseniális Marcello Gandini tervezte, az acélvázra szerelt üvegszálas karosszéria a Bertone műhelyében készült. 1971-ben mutatták be a torinói autószalonon, és a versenyengedélyhez ötszáz darabot kellett volna gyártani belőle.

1972-ben kezdődött a gyártása, és 1974-ig is csak 183 példányt fejeztek be, de az FIA úgy vélte, hogy elég alkatrész készült el a sorozathoz, ezért kiadta az engedélyt.

A Stratos elsöprő sikert aratott, 1976-ig sorozatban három rali-világbajnoki címet szereztek vele,

és privát kezekben még a nyolcvanas évek elején is tudtak abszolút győzelmet aratni vele. A Lancia a végén összesen 492 példánnyal készült el az utcai változatból.

A képeken látható Stratos a sorozat 397-edik példánya, és a ragyogó azúrkék színe eredeti.

1975. február 21-én helyezték először forgalomba Palermóban, és az első tulajdonosa harminc évig megtartotta. 2005-ben adta el egy bolognai úrnak, aki még egy évtizedig vigyázott rá, ekkor került a jelenlegi tulajdonoshoz, aki megőrizte a Lancia hihetetlenül eredeti állapotát. A Stratos új kora óta még csak 11 800 kilométert futott.

A Ferraritól származó 2,4 literes V6-ossal szerelt sportautót sosem újították fel,

ebben a fantasztikus formájában kerül az RM Sotheby’s esseni aukciójára. Az új tulajdonosa is meg fogja becsülni, hiszen az előzetes szerint 480-520 ezer eurós vételárra számítanak, a 150-170 millió forintnak megfelelő összeg pedig elég nagy ahhoz, hogy továbbra is megkíméljék.

Ez is érdekelhet:

Fantasztikusan néz ki a feltámadás küszöbén álló Lancia Stratos

Ferrari-technika dolgozik a modern változatában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés