A rendőrség nagy figyelmet kapott azzal decemberben, hogy elkezdték civil autóból figyelni a forgalmat, és a szabálytalan autósokat azonnal megbüntették. Az akciónak lesz folytatása.

Az ünnepi időszak sűrűbb forgalmára időzítette azt az akcióját a magyar rendőrség, amiben jelzés nélküli autókból figyelték a forgalmat, a pofátlan és egyben szabálytalan autósokat pedig a kamerafelvétel alapján büntették meg. Az esetekből több videoválogatás is készült.

Most kiderült, hogy idén folytatódhat a rendőrségnek ez az akciója. Szécsi Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési és közlekedési osztályának vezetője az előző év utolsó napján mondta el egy tévéműsorban, hogy az akció sikeres volt, ezért 2020-ban is folytatni fogják, nemcsak a fővárosban, hanem az egész országban.

Azt is hozzátette, hogy a rendőrség szerint a balesetek kilencven százalékáért a járművezetők, tíz százalékáért pedig a gyalogosok a felelősek, a műszaki hiba miatt bekövetkező szerencsétlenségek aránya pedig elenyésző, ezért szerinte ha mindenki betartaná a közlekedési szabályokat, a személyi sérülések és a halálesetek aránya jelentősen csökkenne a balesetekben.

Ez is érdekelhet:

Biciklist, robogóst és kamionost is lefüleltek a civil autóval járőröző rendőrök

Megjött a közlekedési pofátlanságok válogatásának harmadik része.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában