Már csaknem két évtizede szűnt meg a Prowler, ami a stílusával a klasszikus hot rodokat idézte. A képeken látható példányát pedig úgy építették át, hogy a teljesítménye is méltó legyen a külsejéhez.

Nem született azóta sem olyan vagány roadster, mint az 1997-ben bemutatott Plymouth Prowler, aminek a stílusa a harmincas-negyvenes évekbeli hot rodokat idézte. Az ezredforduló után előbb a Plymouth márkát szüntette meg a General Motors, majd a Prowlert is, amiből kevesebb, mint 12 ezer példány készült, ezért mára ritkaságnak számít.

A külsejével sosem volt gond, leszámítva talán a bumfordi lökhárítókat, de a Prowler teljesítménye sokaknak csalódást okozott.

A motorja ugyanis egy 3,5 literes V6-os volt 217 lóerővel, amihez négyfokozatú automata váltót szereltek, ezért az sem sokat segített rajta, hogy két év múlva a teljesítményét 257 lóerőre növelték.

A képeken látható Prowlert úgy építették át, hogy a teljesítménye is méltó legyen a külsejéhez.

A motorja helyére egy Corvette Z06-ból származó 7 literes V8-as került, amihez egy Porsche ötfokozatú kézi sebességváltóját illesztették. A futóművet és a fékrendszert az erősebb motorhoz igazították, de a karosszéria és a belső tér is kihasználja a típusban rejlő lehetőségeket.

A tuningolt Prowler ezzel mindenben igazi hot rod lett, így került eladósorba a Bring a trailer oldalán, ahol 60 ezer dollárért kelt el, ez 17,5 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

A dögös hot rod, amire nem számítanál a Volvótól

Talán a legőrültebb tanulmányautó volt a mindig higgadt svéd márkától.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés