Ilyen az idő alakja a Mazda szerint
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

The Shape of Time címmel jópofa sajtóbemutatót tartott a Mazda az olasz-japán dizájntengelyről és egy MX-81 nevű prototípusról.

A Mazda olasz importőri leányvállalata még 2019 novemberében levelet írt az anyacégnek, hogy tudnak-e valamit egy MX-81 nevű prototípusról, amit a japán gyártó még 1981-ben terveztetett meg a Bertone dizájnstúdióval. Mert ha esetleg a kocsi megvan még valahol egy raktár sarkában, írták, szívesen felhasználnák az olasz-japán kapcsolat hangsúlyozására az MX-30 villanyautó piaci bevezetésének kampányában.

A Mazda általában megsemmisíti azokat a koncepcióautóit, amelyet csak egy-egy bemutatóra épít figyelemfelkeltő négykerekű reklámként, de az MX-81 megúszta a szétszerelést. Az 1981-es Tokiói Autószalonon kiállított autó a cég gyári múzeumában, egy kék ponyva alatt meglapulva sikeresen átvészelte az elmúlt négy évtizedet.

A feledésből váratlanul előkerült, mai szemmel kissé esetlen, nagyon távolról, erősen hunyorítva a jóval későbbi, 1989-ben bemutatott 323 F-re emlékeztető furcsa, bukólámpás, kétajtós, négyüléses kis sportkocsi megmozdított valami nagyon érzékeny dolgot a cég kommunikációért és dizájnért felelős menedzsereiben. Úgy döntöttek, hogy a Mazda és az olasz formatervezés 1960-ig visszanyúló kapcsolatának jelképeként újrateremtik az MX-81-et.

A kocsit darabjaira szedték és teljes restaurációnak vetették alá. A karosszériát visszacsiszolták és újrafényezték, a kárpitokat kitisztították, kijavították, a felniket újjávarázsolták. Az MX-81 most, negyven évvel születése után olyan fényben ragyoghat, ami ennyi idő után csak a legnagyobb legendák első prototípusainak szokott kijutni az autóiparban.

A kocsi talán ha órákat töltött a szabad ég alatt, 40 év után mégis szüksége volt egy teljes karosszériafelújításra, hogy igazán mutatós legyen

A kárpitozás restaurációja

Egy régi sajtófotó a Milánói Dóm előtt

És egy friss fotó, 40 év után, a legújabb MX Mazdával

Az MX-81 sztoriját, pontosabban a japán autómárka és az olasz formatervezés kapcsolatának történetét a Mazda meg is filmesítette. A japán és olasz mesélők, köztük a 82 éves Giorgetto Giugiaro visszaemlékezéseivel elbeszélt történet itt nézhető meg:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.