Használt autót venni úgy érdemes, hogy ismered az előéletét, és erre a Suzukira nem mondhatod, hogy nem dokumentálták volna, mi történt vele. Ámon Olivér drifter árulja a Swiftet, amivel sok kalandot megélt már az előző egy évben.

Ámon Olivér profi drifter, aki azzal keltette fel a figyelmünket, hogy különböző régi Suzukikkal csapatott egy roncstelepen, és ebben a márkánál is meglátták a lehetőséget, hamarosan már egy vadonatúj Swift kormányát forgatta. Persze nem vett vissza a tempóból csak azért, mert egy új autóról van szó, rendesen kipróbálta, hogy mit bír a turbós kiskocsi.

Most pedig eladó lett a Swift, és micsoda hirdetés készült hozzá! Az egyik legőszintébb, amit az utóbbi időben láttunk,

hiszen a szűkszavú szöveg mellé csak olyan képeket csatoltak, amikor éppen elég meredek helyzetben látható: Olivér eleve a szalon üvegfalán keresztül hozta ki, de csapatott vele elhagyatott laktanyában és krosszmotorok közt is.

Megnézheted milyen, amikor nem kímélik az új Swiftet

Ámon Olivér küldte végig a kunmadarasi reptéren.

Az biztos, hogy nem kímélő 15 ezer kilométeren van túl az egyéves Swift, aminek a 2,5 milliós ára ezek fényében reális, egy ilyen modell új ára a 112 lóerős turbós motorral, mikrohibrid rendszerrel és a legjobb felszereltséggel még akciósan is 4,7 millió forint. Olivér persze hozzáteszi, hogy „az ár irányár, lehet több is”. Mi készen vagyunk tőle.

Ez is érdekelhet:

Három új Jimny kell hozzá, hogy elhúzzon egy G-osztályt

De még a három Jimny is csak harmadannyiba kerül, mint egy G 63 AMG.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában