A Lamborghini eléggé belehúzott, hiszen alig (egy éve), hogy bemutatták a Gallardót leváltó Huracánt, máris itt az Asterion tanulmányautó, amely nem csak gyönyörű, de egyben az olaszok első hibrid hajtású autója is.

Utóbbi rögtön magyarázatot is ad az Asterion létezésére, mert  bár mi szeretnénk abban a hitben élni, hogy a Lambó egyszerűen nem tudott nemet mondani a gyönyörű formatervre  a helyzet az, hogy a kocsi megszületésére elsősorban az Európai Unió egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási rátái miatt volt szükség.

Ezek után a Lamborghini már nyugodtan jelenthette be, hogy az új autó négy litert eszik százon, 98 g/km széndioxid-kibocsátása pedig egy második generációs Priusénál is alacsonyabb. Az adatok természetesen nem arra az esetre vonatkoznak, amikor a három villanymotor és a Huracánból átvett, 5,2 literes benzinmotor 910 lóerős összteljesítménnyel gyalulja bele a levegőbe a brutális hibridet, de a lényeg úgyis az, hogy az Európai Unió rábólintson az adatokra, az olaszok meg tovább gyárthassák az irracionálisan erős, benzinzabáló szupersportautóikat, amelyekért annyira szeretjük őket.

De ugorjunk kicsit vissza az elektromos motorhoz, ezen a téren ugyanis a Lamborghini egyáltalán nem követte a Ferrarit, a McLarent és a többi sportautógyártót, akik a villanymotort csak egyfajta közúti KERS-ként arra használják, hogy még brutálisabb teljesítményre sarkallják a szupersportautóikat. A Lamborghini ezzel szemben lényegében egy már majdnem teljesértékű elektromos autót hozott össze, amely pusztán elektromos hajtással is eldöcög ötven kilométerre, nagyjából 125 km/h-s sebességgel. Ha viszont a buliba a 610 lóerős V10-es is bekapcsolódik, akkor a kocsi három másodperc alatt gyorsul százra és meg sem áll 320 km/h-s sebességig. Hibrid hajás ide vagy oda, ez még mindig egy igazi Lamborghini.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Még nagyobb szám lett a hat és hét üléssel is kérhető Mazda CX-80

További cikkeink a témában