A Sprinter harmadik generációja már Magyarországon is kapható, ideje is elkezdeni az ismerkedést vele, mert zavarba ejtően sok variációs lehetőséget kínál.

Nem akármilyen helyszínen, a Lufthansa ferihegyi hangárában mutatkozott be itthon az új Mercedes-Benz Sprinter. A különleges környezet remekül passzolt a harmadik generációs nagyhaszongépjármű gazdag konfigurációihoz, de különösen a rögtönzött tesztekhez.

Aki esetleg lemaradt volna, a Sprinter hatféle kivitelben (dobozos zárt áruszállító, személyszállító, platós, vontató, busz és felépítmény nélküli) kapható. Az 1995-ös bevezetés óta a piac meghatározó szereplője lett, jövőre érkezik az elsősorban városi fuvarozásra optimalizált eSprinter, addig azonban itt a friss generáció.

Az előbb hat kivitelt írtunk, de a hajtás, a személyre szabható fülke, és számtalan más kombinálásával a variációk száma a végtelenhez közelít.

Mindjárt háromféle tesztet is végezhettek a szerencsések az új Sprintereken:

  • a Mercedes sofőrjei (na nem Hamilton és Bottas) bemutatták az új fékasszisztenst,
  • a 360 fokban látó parkoláscsomag segítségével is lehetett trükközni,
  • és egy jó órát forgalomban is lehetett nyúzni a gépet.

A fékasszisztens előbb csak jelez a sofőrnek, aztán fékez is, végül állóra fékez, kivéve, ha közben megszűnik a vészhelyzet, mert akkor engedi tovább a kocsit. Ha pedig a vezető közbeavatkozik, szintén befejezi a tevékenységét, mert a kontroll elsősorban az emberé. A folyamatot belülről, a fülkéből és kívülről is megnézhettük, odabent a Mercedes tesztere elárulta, hogy a próbafázisban egyetlen baleset sem történt, a rendszer már az éles teszteken is hibátlanul működött.

A 360 fokos kamera hatékonyságát illusztrálandó, egy teljesen elsötétített autóba ültünk bele. Az öntisztuló tolatókamera, meg a társa, a 360 fokos segítségével egy klasszikus „balra hátra” tolatást végeztünk két, előre odakészített dobozsor közé. Ablakra nem is igen volt szükség, bár a mutatvány rendkívüli óvatosságot igényelt.

Forgalomban aztán kiderült, mennyire fontosak ezek a segédeszközök: a zárt dobozos Sprinterből (manuális váltóval, elsőkerék-meghajtással) nagyon más a kilátás, mint egy személyautóból, hiába téved a szemem reflexszerűen a középső visszapillantóra, mert ott eleve nincs semmi. Sávváltáskor is hiába forgolódsz, oldalt egy nagy fal van, nélkülözhetetlen tehát a holttérfigyelő rendszer.

Itt kezd érdekes lenni a dolog, merthogy

a gazdag felszereltség nemcsak kiküszöböli a személyautóktól teljesen eltérő felépítésből adódó hátrányokat, de a tervezők célja szerint egyenesen egy személyautó kényelmét is nyújtják.

És mi tagadás: még városi kisautókhoz szokva is könnyedén lehet boldogulni a Sprinterrel, és nyilván egy nem zárt dobozossal csak még könnyebben.

Olyannyira közel van a személyautókhoz a komfortja, hogy egy az egyben átvették az új A osztálynál már megcsodált MBUX-rendszert, vagyis a legkorszerűbb, a felhasználói élményt csúcsra járató szoftvercsomagot, ahol különböző utasításokat adhatunk a furgonnak szóban, de a fülke egyébként is a legmagasabb szinten személyre szabható.

Hanem azért mégis haszonjárműről beszélünk, így szoftver-téren is fontosabb lehet a Mercedes PRO connect szolgáltatás, amely kapcsolatot létesít a járműparkmenedzser, és a flotta minden gépjárműve, illetve sofőrje között, így online, közel valós időben lehetséges a megbízások irányítása, továbbá a jármű helyzetével, üzemanyagszintjével, vagy akár karbantartási igényeivel kapcsolatos információk távoli lekérdezése.

Könnyű belátni, mennyivel hatékonyabban lehet így menedzselni már egy kisebb vállalkozás járműparkját is, hát még egy óriásflottát, de ha aki nem igényelné ezt, nem kell megrendelnie a legdrágább csomagot: mivel nyolc különböző szint van, ez a szolgáltatás is bőven az igényekhez igazítható.

Rendelheted első-, hátsó- és összkerékmeghajtással, de változtatható a felépítményhossz, a terhelhetőségi szint, a raktérmagasság, és persze a felszereltség is.

Összesen több mint 1700 variáció létezik, ami ha nem is végtelen, de bőven elég a saját céljaidhoz szabni.

Az újdonságként megjelenő elsőkerekes hajtás önmagában is fontos: 50 kilóval nagyobb hasznos teherbírás, hátul 80 milliméterrel alacsonyabb rakodóperem, csak ehhez a változathoz rendelhető 9 fokozatú automata váltó.

Trubacs Tamás training menedzser az elsőkerék-meghajtás előnyeit taglalja

Hanem a menetkényelem elsősorban megpakolt állapotban tesztelhető, a mi üres példányunk egy hetvenkilós sofőrrel ringott, mint egy hintó, ezzel együtt érződött az alapvető komfort, és a segédrendszerek jótékony hatása.

Végül magáról a motorokról se feledkezzünk meg: a 2,1 literes dízelek takarékosabbak és tisztábbak lettek (Euro 6/VI kipipálva), van 114 és 143 lóerős változat, míg a csúcs a hátsó meghajtásnál 163, az elsőnél 177 lóerő, igaz, utóbbi kizárólag a lakóautó-szegmens számára. Ott viszont létezik egy közel háromliteres, 190 lóerős egység is, 440 Nm-es maximális forgatónyomatékkal.

És mi a csúcs a rakterek esetében? A Sprinter zárt áruszállító leghosszabb és legmagasabb tagja akár 17 köbméteres is lehet, a legnehezebb verzió hasznos terhelhetősége pedig elérheti a 3,5 tonnát. Szóval a modellcsalád úgy lépett előre szakmai téren, hogy számottevően javult a komfort- és biztonságérzet, ergonómiában és szórakoztatásban pedig nem köt kompromisszumot.

Mercedes és dizájn témában viszont még mindig akad mondanivalónk:

Rozsdadizájntól a Mercedesig jutott a természetfaló tervező - Roadster

Mi a belső dizájner első dolga egy éppen készülő autóba beülve? Rajta tartja-e a szemét más iparágakon, és mihez kezd az izlandi vulkánokkal? Matthias Gottwald portréjából kiderül. Svédország és Norvégia között egy erdőben furcsa kincsre bukkant két fiatal dizájner 2011-ben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés