Az ID.3 és ID.4 után újabb teljesen elektromos hajtású modellt mutatott be a Volkswagen, és mint a nevéből sejtheted, a hétüléses ID.6 a legnagyobb közöttük.

A Volkswagen legújabb elektromos autója az eddigi legnagyobb, az ID.6 ugyanis a 4,89 méteres hosszával körülbelül akkora, mint a Touareg, a 2,97 méteres tengelytávja még meg is haladja annak a méretét. Az ID.4-hez képest ezt a modellt eleve hétüléses változatban tervezték meg, amivel újabb vevők számára jelenthet érdekes megoldást.

Mindjárt kétféle változatban is, ugyanis a SAIC-Volkswagen vegyesvállalat modellje az ID.6 X, míg a FAW-Volkswagen az ID.6 Crozz névre keresztelt típust gyártja, és ezeknek a formája is különbözik egymástól.

A technikájuk egyforma, és ismerős lehet a Volkswagen európai elektromos autóiból.

A padlóba épített akkumulátor 58 vagy 77 kilowattórás lehet, amivel 436 és 588 kilométeres hatótávot ígérnek, bár ezt a kínai szabványok szerint számolták ki. Az ID.6 teljesítménye változattól függően 180, 204 vagy 306 lóerős lehet, az utóbbi 6,6 másodperc alatt van százon.

Nem marad azért Európa sem új elektromos Volkswagenek nélkül, az ID.3 és a nemrég bevezetett ID.4 után további modellek bevezetésére számíthatunk, ilyen lesz például a tanulmányként már bemutatott kupéformájú ID.5, ami után jövőre várható a klasszikus Transportert idéző stílusú kisbusz, az ID Buzz sorozatgyártású változata.

A Volkswagen további terveiről ebben a cikkünkben írtunk:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.