Itt az első kép a Honda Civic következő generációjáról
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A Honda a tanulmányautó után hamarosan bemutatja a vadonatúj Civic gyártásba kerülő változatát, és ennek előzeteseként kiadtak róla egy képet.

Jön a modellváltás a Honda egyik legfontosabb és legrégebb óta készülő típusánál, idén jelenik meg a Civic tizenegyedik generációja. Az autóról többször is mutatott már előzetest a japán gyártó, a legutóbb novemberben, és most kiderült, hogy az akkor leleplezett prototípus már egészen közel áll ahhoz a változathoz, ami idén gyártásba kerül.

Az új Civic bemutatóját két hét múlva tartják, de addig is a Honda mutatott egy képet az autóról,

ami szinte semmiben nem tér el a korábban felvillantott prototípustól. Az amerikai piacon fontosabb négyajtós lépcsőshátú változatot látjuk a képen, de az európai vevőknek ezúttal is lesz ötajtós ferdehátú, ami egy kicsivel később jelenik meg.

Az új Civic ezzel inkább a nálunk már nem kapható Accord formáját idézi. A belső térről még csak egy grafikát láttunk, ami szerint a Jazz mintájára letisztult műszerfalat kap az autó.

Szintén újdonság, hogy a Honda angliai gyárának bezárásával a következő Civic gyártása is más helyszínre kerül át. A műszaki tartalomról még nem árultak el semmit, de az biztosnak tűnik, hogy dízel többé már nem lesz a Civic kínálatában, készülhet viszont Type R, ami az elődjénél is erősebb és gyorsabb lehet. Alig várjuk!

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.