A legendás D–Type-ot idéző 550 lóerős Jag egyedi és megismételhetetlen. Szó szerint, ugyanis összesen egy készült belőle.

Bár a Jaguar egy ideje hátat fordított a Le Mans-i 24 órásnak, azért így is igyekeztek minél jobban kihasználni a három hete megrendezett verseny körüli felhajtást. Az egyedi roadster számozásával a Jaguar hét Le Mans-i elsősége előtt tiszteleg, megjelenését pedig leginkább a híres D–Type inspirálta, amely 1955 és ’57 között háromszor nyert a francia pályán.

A látványos kisfilmmel bemutatott F–Type alapjaira épített roadsterben csak egy kagylóülést találunk, mellette igazi angol kalaptartóval (amelyről a Jaguar váltig állítja, hogy bukósisaktartó), valamint sportkormányt, alumíniumpedálokat, gyémántmintás bőrborítást és szénszálas berakásokat.

A V8-as, kompresszoros motorból 55 lóerővel sikerült többet kihozni a mérnököknek, így a Project 7 kerek 550 lóerővel hasít, ami mellé 680 Nm maximális forgatónyomaték társul. A nyolcfokozatú automatával felszerelt kocsi így 4,2 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége pedig eléri a 300 km/h-t.

A roadsteren kívülről is komoly változásokat tapasztalhatunk az F–Type-hoz képest, többek között szénszálas első koptatót és oldalküszöböket, nagyobb diffúzort és egy méretes hátsó szárnyat is kapott, a vezető feje mögötti uszony pedig egyértelműen a D–Type-ot idézi, de az élesebb szeműek ezen kívül is számos kisebb módosítást fedezhetnek fel.

A Jaguar egyelőre nem tervezi a Project 7 sorozatgyártását, így még érdemesebb lesz kilátogatni a holnap kezdődő Goodwood Festival of Speedre, ahol egészen közelről is szemügyre lehet majd venni a gyönyörű járgányt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés