A Jaguar alaposan megújítja a kínálatát, és ennek következő lépése az XF modellfrissítése. A márka nagyautója teljesen új belső teret és mild hibrid rendszert kapott, és továbbra is készül kombiként.

2015-ben jelent meg az XF második generációja, ami az autóiparban azt jelenti, hogy itt volt az ideje a modellfrissítésnek.

Megmutatja a Jaguar, milyen egy stílusos kombi

Ha nem csak a németek léteznek számodra, akkor itt az új XF Sportbrake.

A Jaguar nagyautójának formája még nem tűnt idejétmúltnak, ezért csak a részleteken változtattak. A szintén nemrég megújult 5-ös BMW és az E-osztály ellenfele továbbra is készül kombiként XF Sportbrake néven.

Szélesebb hűtőmaszkot és új fényszórókat kapott az XF, a szériában LED-es fényszórókba dupla J-alakú nappali menetfények kerültek, és a kombi után immár a limuzinon is sötét burájú a hátsó lámpa. A hátsó lökhárítót is áttervezték,

a Jaguar nagyautója valamivel sportosabb lett, de még mindig inkább a klasszikus szépséget képviseli.

Az F-Pace mintájára vadonatúj belső teret terveztek a Jaguarnál.

Az új kormánykerék mögött 12,3 colos színes képernyő vetíti a műszereket, a középkonzolra pedig egy 11,4 colos, ívelt érintőképernyő került a Jaguar legújabb infotainment rendszerével. A váltókart egy kézbe simuló, elektronikus vezérlésű darabra cserélték.

A motorkínálatot karcsúsították, már csak négyhengeresekkel készül az XF.

A kínálat újdonsága a kétliteres turbódízel, amit 48 voltos mild hibrid rendszerrel szereltek. A teljesítménye 204 lóerő, a maximum nyomatéka 430 Nm, a széria nyolcfokozatú automatával 7,6 másodperc alatt gyorsul százra, és 5,2 l/100 km a gyári fogyasztása.

Az XF-et a kétliteres, négyhengeres benzinmotorral is lehet rendelni, 250 és 300 lóerővel, az utóbbi már 6,1 másodperc alatt eléri a százas tempót. A hátsókerék-hajtás helyett összkerékhajtás is kérhető, az erősebb benzineshez csak az jár.

A kínálat hátránya lehet azonban, hogy a riválisokkal szemben az XF-hez nem érhető el plug-in hibrid hajtás.

Ez is érdekelhet:

Formába hozták a Jaguar első szabadidő-terepjáróját

Zöld rendszámos változattal újul meg az F-Pace.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés