Az autóipar legnagyobb európai kiállítását és vásárát 1947 óta minden évben megtartották. Eddig. Az idei rendezvényt a koronavírus miatt a svájci kormányzat töröltette, a szervezők pedig ma bejelentették, hogy jövőre sem lesz Genfi Autószalon.

Az első nagy genfi autókiállítást 1905-ben rendezték. Az autóipari világrendezvény hamar évenkénti eseménnyé vált, aminek aztán már csak a világháborúk tudtak keresztbe tenni. Meg most ez az iciri-piciri vírus.

A 2020-as genfi szalon sorsa az utolsó utáni pillanatig bizonytalan volt - szerkesztőségünk tudósítóinak már a repülőjegyük is megvolt, amikor jött a hír: a svájci kormány határozata szerint minden ezer fősnél nagyobb tömegrendezvényt töröltek az országban. Persze azért volt szemfüles autógyártó, aki kihasználta a média-vákuumot és megrendezte saját mini-szalonját a Palexpo rendezvényközpont üres csarnokában:

A kiállítás szervezője, a Nemzetközi Autógyártói Szövetség (OICA) alapítványa tegnap újabb szomorú hírrel lepett meg minket: a 2021-es kiállítás is elmarad. Mint írják, az elmaradt idei bevételek anyagilag igen nehéz helyzetbe hozták a szervezetet. Annyira ugyan nem omlottak össze financiálisan, hogy elfogadják a Genf kanton által felajánlott 16,8 millió CHF-es (kb. 5,5 milliárd forint) kölcsönt, de a következő rendezvénnyel már biztosra akartak menni. Ezért megkérdezték a kiállítókat: ha lesz 2021-ben Genfi Autószalon, eljönnének-e. Az autógyártók többsége azt nyilatkozta, hogy a jövő év számukra inkább a működés helyreállításáról szól, ők inkább a 2022-t mondanák tutira.

A kiállítók bizonytalankodása mellett persze arra sincs garancia, hogy jövő márciusban a járványügyi helyzet megengedné egy 600 000 látogató, 10 000 újságíró részvételével megrendezett világkiállítás megtartását.

Ilyen volt 2019-ben. Milyen lesz 2022-ben?

A helyzetre való tekintettel az autókiállítás jogai és eszközeit birtokló alapítvány a rendezvény még egy évvel való elhalasztása mellett úgy döntött, úgy, ahogy van eladja a Genfi Autószalon intézményét (GIMS: Geneva International MotorShow) a Palexpo SA-nak, a genfi kiállítási központnak. Legközelebb tehát 2022-ben lehet genfi szalon, a szervező pedig már nem az autóipari szövetség alapítványa lesz, hanem a Palexpo.

A döntések után az alapítvány vezetősége szomorú hangulatú online sajtótájékoztatót rendezett:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés