Ha eddig nem hagyott volna nyugodni a kérdés, hogy mi történik, ha menet közben kalapáccsal zúzod be egy Tesla képernyőjét, akkor többé nem kell ezen rugóznod, hiszen azért vannak a youtuberek, hogy kipróbálják helyetted.

Persze így, hogy felvetettük a kérdést, valld be, hogy téged is érdekel, hogyan reagál egy Tesla Model 3 óriási érintőképernyője, ha nekiesnek egy kalapáccsal, csak hát közülünk sincs senki, aki ezt kipróbálná egy alaphangon is 15 millió forintos új autón. De mi másért vannak a youtuberek, ha nem azért, hogy az ehhez hasonló agymenéseket is kipróbálják – persze mind tudjuk, hogy csakis a tudomány érdekében. Az okostelefonokat különböző kínzásoknak alávető TechRax ezért

fogott egy kalapácsot, és ütni kezdte a Tesla képernyőjét, ami meglepően jól bírta a kisebb ütéseket.

Meglepő lenne, ha nem így tenne, hiszen a Model 3-ban ezen a központi kijelzőn olvasható a sebesség, és itt lehet kezelni nagyjából mindent az autón, ezért létfontosságú, hogy működjön. A nagyobb ütéseknek persze már nem tudott ellenállni,

az egyáltalán nem rendeltetésszerű ütésekre pedig éppen úgy reagált, mint egy okostelefon.

A kijelzője előbb szilánkosra tört, majd a kép is elment, és ezzel egy újabb kérdésre is választ kaptunk: a Model 3 nagyszerűen működik akkor is, ha a képernyője már felmondta a szolgálatot. Sőt, a legtöbb funkció továbbra is kezelhető marad a Tesla okostelefon-alkalmazásáról. A videóból az is kiderül, hogy mit találsz a képernyő mögött, és mennyibe kerül, ha egy teljesen szétvert kijelzőt kell beszereltetni a Tesla-szervizben.

(via)

Ez is érdekelhet:

15 millió forinttól lehet magyarországi kereskedésből Teslát kapni

Ma hivatalosan is elindult a magyarországi értékesítés, az árak megdöbbentően jók.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés