A felvételen látható kamionos talán a kelleténél nagyobb sebességgel nyomta a gázt a kanyargós úton, amelynek következtében a pótkocsi instabillá válhatott – de talán a nem megfelelően elhelyezett rakomány is bezavart a sofőrnek.

Majd próbálta a teherautó vezetője menteni a helyzetet, de a korrigálás nem jött össze, a lassítással pedig kissé elkésett, így a jármű a pótkocsival együtt felborult. Szerencsére a sofőr komolyabb sérülések nélkül megúszta a balesetet.

Ez a kamionos sokkal inkább a helyzet magaslatán állt:

Ez a kamionos megcsinálta a legdurvább kanyarodást, amit valaha láttunk

Hogy úgy mondjuk, megmászta a kamionosok Mount Everestjét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában