Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A Fisker Karma olyan nagy dobás lehetett volna, mint amilyen végül a Tesla lett. A koncepciót nem vetették el, a látványos formájú típus most új hajtásláncot kapott, hogy leküzdje az elektromos autók legnagyobb félelmét.

Az elektromos autókkal kapcsolatban egyelőre a korlátozott hatótávolság az egyik legnagyobb kifogás, és erre jelentenek érdekes megoldást a hatótávnövelő motorral szerelt hibridek. 2012-ben a Fisker Karma eleve ilyen autónak született, de nem jött be, helyette a tisztán elektromos Tesla futott be nagy karriert.

A csődbe ment cégbe nemrég új életet leheltek, Karma néven folytatják a sportos szedán gyártását.

Az áramvonalas formája megmaradt, csak néhány részletén módosítottak, a belső teret azonban naprakészebbé tették.

A lényeg az új hajtáslánc, a GM-től származó korábbi kétliteres, négyhengeres motor helyére

A motornak nem újdonság ez a feladat, hiszen a BMW-től származik, és a német gyártónál az i8-ban ugyanezt a szerepet tölti be.

ezzel már oda lehet állni egy Tesla mellé. Az akkumulátorát 18-ról 28 kilowattórásra cserélték, amivel 80-ról 130 kilométerre nőtt a tisztán elektromos hatótáv, így már a benzinmotor beindulása nélkül is el lehet járni vele.

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.