A terepjárókból épített lakóautók azért jók, mert olyan helyen verhetsz tábort, ahová egyébként aligha jutnál el. A tuningolt Mercedesekről ismert Lorinser ezúttal a katonaságtól leszerelt G-osztályból épített kempingautót.

A G-osztályról azonnal a Mercedes jut eszedbe, pedig a rettenthetetlen terepjárót 1979-től az ezredfordulóig a Steyr-Daimler-Puch a grazi üzemében Puch emblémával is gyártotta. Most ebből a szériából bukkant fel egy kisebb flotta, ami a svájci hadseregtől szerelt le, és a terepjárók a német tuningcég Lorinser garázsába kerültek.

A képeken látható példány 1993-ban készült, és a Lorinser remek lakóautót épített belőle.

A ponyvás felépítményre keménytető került, ami alatt otthonos lakóteret rendeztek be. Megvan benne minden, ami egy alapszintű táborban kellhet: kanapé, amiből ágyat lehet hajtogatni, szekrények, valamint konyha mosogatóval és mikrohullámú sütővel.

A G-osztály lakóautót fűtéssel is ellátták, a 230 voltos hálózatot a tetőn lévő napelemek is töltik. A terepjáró műszaki tartalma miatt nem kell aggódnod,

a 2,3 literes, 116 lóerős négyhengeres benzinmotorban még csak 88 ezer kilométer van, úgyhogy egy párszor még megkerülheti a Földet,

de a biztonság kedvéért a Lorinser a motort is alaposan felújította.

Az építés során egyébként teljesen lecsupaszították a karosszériát, amire új alapozó és katonai zöld festés került,

az üléseket Alcantara és bőr kombinációjával kárpitozták, a Puch G ezzel szinte újszerű lett. Az ára is ennek felel meg, noha használt autóról van szó, a felújított lakóautóért 69 900 eurót kérnek, ami csaknem 25 millió forintot jelent.

Ez is érdekelhet:

A világ végére is elvonulnánk ebben az MAN lakóautóban

1,5 millió dolláros otthon ott, ahol csak akarod.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés