Terry Grant autós kaszkadőr hajmeresztő mutatványai között volt már dugóhúzó-ugratás is, ezúttal a két keréken autózás rekordját javította meg a goodwoodi fesztiválon. Még neki sem ment könnyen végigegyensúlyozni a versenypályán.

Saját rekordját dönti meg újra Goodwoodban az autós kaszkadőr Terry Grant. Korábban egy Nissan Juke Nismo RS-sel egyensúlyozott végig a házi versenypályán, most pedig egy 575 lóerős V8-assal szerelt Range Rover Sportot állított a rajtnál két kerékre. A manőverhez 6 barra fújták fel az abroncsokat,

Terry Grant pedig hiába gyakorlott kaszkadőr, még negyedikre sem sikerült a kísérlet, itt például nem sokkal a cél előtt egy szalmabálára támasztotta a terepjárót.

Persze utána csak összejött a rekord, 2 perc 24 másodperc alatt tett meg egy mérföldet, így nála gyorsabban senki sem vezetett végig autót két keréken a goodwoodi pályán.

Nézd meg ezt is:

Máris Guinness-rekordot ugrott a legkisebb Jaguar

Hollywoodi filmekben látsz olyan ugratást, mint amit az E-Pace bemutatott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

Még több erő és luxus a Land Rover Defenderben

További cikkeink a témában