A háromféle hajtáslánccal is kapható Niro a Kia egyik legnépszerűbb hibrid és elektromos autója, amelynek napokon belül bemutatják az utódját. Az előzetes képek alapján jóval merészebb lesz az újdonság.

2016-ban jelent meg a Kia kompakt méretű crossovere, és a Niro érdekessége, hogy háromféle elektromosított hajtáslánccal is kapható, a hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos változaton kívül azonban nincs hagyományos benzines vagy dízelmotoros kivitele. A 4,38 méter hosszú Niro ezzel a koncepcióval elég sikeres tudott lenni, a kétféle akkumulátorral kapható e-Niro a legnépszerűbb elektromos autók közé tartozik, ezért nem volt kérdés a folytatás.

A Kia most elárulta, hogy napokon belül bemutatja a Niro második generációját.

Az előzetes szerint jóval bátrabban fogott a dizájnerek ceruzája, az újdonság látványos nappali menetfényeket és oszlopba rendezett hátsó lámpákat kap, ezek a 2019-ben bemutatott Habaniro tanulmányautó stílusában készültek, amely tulajdonképpen az új Niro előzményének tekinthető. A dupla képernyős műszerfalat az EV6 stílusában rendezték be.

A műszaki tartalomról egyelőre nem árult el részleteket a Kia, de a nevéből is sejthető, hogy az új Niro az EV6-tal ellentétben nem az eleve elektromos autóknak fejlesztett E-GMP padlólemezre épül, ezért hagyományos hibrid és plug-in hibrid változat is várható belőle. Az új Kia-logót viselő második generációs Niro részleteire már nem kell sokat várni, a koreai gyártó a szöuli mobilitási kiállításon leplezi le az autót november 25-én.

Jól látszik, hogy a fényszórók és a hátsó lámpák a Habaniro tanulmányról származnak majd, de a szárnyas ajtókat azért nem tartják meg:

Ez is érdekelhet:

Ha ma forgatnák a Taxisofőrt, akkor lehet, hogy De Niro is ezt hajtaná – Kia e-Niro-teszt

Egy képzeletbeli lexikonban a pozitív csalódás címkéhez a Kia e-Niro képét tenném. Mondom is, miért!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában