Jó megjelenésével, komolyabb villanyautózásra is alkalmas hibrid rendszerével családi kocsik, cégautó-slágerek és más hibridek vevőinek is felkeltheti a figyelmét a Kia nagy kombija.

Egy múlt év végéről maradt reklámújságban is több az újdonság, mint abban a kijelentésben, hogy a dél-koreaiak már a sokkal mélyebb gyökerű autógyártókra is veszélyt jelentenek. Nem most kezdődött ez a trend, nem is fog most véget érni. A Ssangyong még nem érett alternatívává, a Hyundai és a Kia viszont azok számára is potenciális lehetőség, akik nem olyan régen még észre sem vették, hogy léteznek.

Ennyit a tudnivalók ismétléséről. Ebben a Kiában, az Optima SW PHEV-ben, vagyis plug-in hibridben viszont nem annyi az érdekes, hogy lám, egy újabb modell, amelyre illenek a fentiek. Ez ugyanis úgy tarolhat, hogy az több kategória típusainak is fájhat.

Elegáns autó

Nem egy Stinger, ami letaglóz, csak egy autó, ami jól néz ki. Aki nem naprakész az autómárkák között, valószínűleg csak az embléma alapján mondja meg, hogy Kia, azt viszont rögtön látja, hogy egy nagy, igényes autó, új, és valószínűleg nem is olcsó.

Egészen jól sikerült a hűtőmaszkkal összefolyó lámpák uralta arc, a lökhárító két oldalsó légbeömlője kicsit sportosít az összképen, a hosszú orr-rövid far mindig nyerő, az Optima kombinál is, a fenék pedig izgalmak nélkül is jól néz ki.

Családi kombi

Bár a kombik szerepét – is – jórészt átveszik a szabadidő-autók, van azért még egy olyan réteg, akinek a kombi jelenti a praktikus, akár családi utazásokra is alkalmas járművet.

A kombi Astra vagy a Passat kombi egészen mágikus kifejezés a magyar piacon, aki viszont sztereotípiák nélkül, józan szempontok alapján keres ideális, tágas kombit, megtalálhatja az alaphelyzetben csak 440 literes, de bő másfél köbméteresre bővíthető rakterű Optima személyében.

Hosszabb távon, országúton-autópályán is komfortos, csendes kocsi.

Cégautó

Meg lehet vele jelenni, alkalmas utazásra, nem kell utána vagyonszerzési illetéket, gépjármű- és cégautóadót fizetni, és nagyjából mindenhol ingyen lehet vele parkolni.

Ez mind a zöld rendszámnak köszönhető, ami egyébként a cég imidzsének is jót tesz.

Hibrid autó

Valószínűleg nem az elektromos rásegítésű benzinmotoros hajtáslánc jelenti a jövőt, a jelenben viszont jó átmenet lehet a megszokott belső égésű motorok és a még csak körvonalazódó új vagy régi-új technológiák között.

A PHEV magyarul konnektoros hibridet jelent, a kétliteres, közvetlen befecskendezéses benzines és a villanymotor összteljesítménye 205 lóerő, és pontosan azt tudja, amit egy hibridtől elvárunk: teljesen automatikus módon szabályozza a hajtási módot, és akár öt liter per száz kilométer alatti fogyasztással is használható különösebb koncentrálás – és a hasonló fogyasztásra képes dízelek füstje – nélkül.

A kompromisszum a már említett csomagtér nagy kombihoz mérten kisebb volta, amiért a raktérpadló alatti lítium-polimer akksik helyszükséglete felelős.

Villanyautó

Hivatalos adatok szerint akár hatvankét kilométert is képes kizárólag elektromos hajtással megtenni a kocsi, és kivételesen ez az érték nem csak a prospektusban mutat jól, hanem nagyjából az életben is stimmel.

Ez azt jelenti, hogy a harminc kilométert, amennyit a statisztika szerint autózni szoktunk egy nap alatt, gond nélkül teljesíti az autó, tehát ha otthon és/vagy a munkahelyünknél tölteni tudjuk, akkor gyakorlatilag elektromos autóként is használható. Közben ott a megnyugtató tudat, hogy ha úgy alakul, akár a kontinens másik felére is elautózhatunk anélkül, hogy villanykúttól villanykútig tartó csillagtúrát kelljen szervezni.

Olcsón fenntartható autó

Kia Optima SW plug-in hibridhez minimum 13 millióért juthatunk, ami elsőre elég combosnak tűnik, ha viszont körülnézünk a piacon, rájöhetünk, hogy nem az, főleg, hogy bőséges felszereltséget kapunk: kétzónás légkondi, LED-fényszóró, panoráma-napfénytető, tempomat, navigáció, tolatókamera és 17-es könnyűfém felniszett is alapáron jár.

A benzinmotor miatt a szervizköltsége magasabb, mint egy villanyautóé, de annak ellenére, hogy a kombinált üzemanyag-fogyasztásra megadott 1,4 literes érték csak sok apró betűs résszel lehetne valós, vagy még úgyse, ésszerűen használva, villannyal tankolva négy-öt liter benzin elég lehet száz kilométerre, ami egy 4,86 méteres, 1,8 tonna saját tömegű autótól meseszerű.

És ott van még – egyelőre – a már említett zöld rendszám, ami magánszemélyek számára elsősorban az ingyenes parkolás miatt előnyös (nem nehéz vele havi több tízezer forintot megspórolni), valamint a 150 ezer kilométeres futásteljesítményig tartó, az akkukra is vonatkozó hétéves garancia.

A fentiek értelmében a kompaktoknál nagyobb, luxuskocsiknál olcsóbb autót keresők közül szinte mindenkinek érdekes lehet az Optima hibrid kombi. A sportautósoknak nem – rájuk a Stingerrel céloz a Kia.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés