A Kia merészet lépett, és a nálunk is kelendő Sorento legújabb generációjára teljesen új stílusú karosszériát adott. Már láthatjuk az első képeket a két hét múlva a genfi autószalonon bemutatkozó autóról.

A Stonic és a Sportage mellett a Sorento a Kia nagyobbik szabadidő-terepjárója, amiből idén már a negyedik generációt mutatja be a koreai márka. A premierjét márciusi elején, a genfi autószalonon tartják, de már előre megmutatták a képeit, és ezek alapján látszik, hogy az új Sorento merőben más stílusú karosszériát kap.

Az elődjeinél markánsabb, határozottabb formája nem is a kisebb testvéreihez, hanem inkább az amerikai piacon kínált Seltos és Telluride modellekhez teszi hasonlóvá.

A valaha volt legnagyobb Kia lett a Telluride

Ha a Sorento nem lenne elég nagy.

Az biztos, hogy a szögletesebb fényszórókról, a nagyobb hűtőmaszkról és a függőleges hátsó lámpákról könnyen felismerhető lesz a nagyméretű SUV-k között.

A belső tere is teljesen megújul, a kormánykerék mögött 12,3 colos színes képernyő mutatja a műszereket,

a középkonzolra pedig 10,25 colos érintőképernyő kerül, rajta a Kia legújabb infotainment rendszerével.

Az automata váltót forgókapcsolóval lehet kezelni, akárcsak a különböző terepmódokat.

Az adatait még nem árulta el a Kia, de azt igen, hogy a tengelytávja hosszabb, az első és hátsó túlnyúlása rövidebb lesz, és a szélvédőt is hátrébb teszik, amivel az arányai is változnak. Az utasterét továbbra is tágasnak ígérik, és a Sorento azért is kelendő nálunk, mert a hétüléses változatra igénybe vehető a nagycsaládos támogatás.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában