Ez már hivatalos.

Fernando Alonso két év után idén visszatért az F1-be, a kétszeres világbajnokkal 1+1 évre szóló szerződést kötött az Alpine, a francia csapat pedig most bejelentette, hogy él a plusz egy év opciójával, azaz

Alonso jövőre, vagyis a 2022-es idényben is a csapat pilótája lesz

–  mindez azt jelenti, hogy a következő idényben változatlan marad az istálló pilótafelállása, és Alonsót 41 évesen is láthatjuk versenyezni a száguldó cirkuszban.

A francia csapat és Alonso is örül a hosszabbításnak, ami felől nekünk nem volt sok kétségünk, például a Magyar Nagydíjon látottak miatt sem:

Hamilton: Alonso pokollá tette a versenyem

Az biztos, hogy olyan jeleneteket láthattunk kettejük párharca során, amiért érdemes az F1-et nézni.

Eközben...

A Honda ötödjére is visszatérhet a Forma–1-be

Pedig nem egészen egy éve jelentették be, hogy elhagyják a sportágat 2021 végén.

(Fotó: Alpine F1 Team)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Még nagyobb szám lett a hat és hét üléssel is kérhető Mazda CX-80

További cikkeink a témában