Meg sem említette az öt világbajnoki címét.

Ahogy a Mercedes, úgy Lewis Hamilton is uralja a Forma–1-et a hibridéra 2014-es bevezetése óta. Idén a brit ráadásul az eddigieknél még ellenállhatatlanabbul teljesít: hét futamból ötöt megnyert, plusz van még két második helyezése. Hamilton ennek ellenére saját 2019-es produkcióját – már-már túlzott szerénységgel – csak átlagosnak tartja, persze ettől még büszke a munkájára:

„Nagyon büszke vagyok a munkámra, különösen arra, hogy nem hibázok. Sikerült nagyon jó állapotba hoznom magam, és a legehető legkevesebb hibával teljesítek  a versenyhétvégéken és a futamokon.”

Azért még nála is becsúszik olykor egy-egy hiba:{{https://player.hu/auto-motor-2/ilyet-sem-surun-latsz-hamilton-rendesen-a-falnak-vagta-a-mercedest/}}

Ha rosszmájúak lennénk, azt is gondolhatnánk, hogy ezzel legnagyobb riválisának, Sebastian Vettelnek akart egy kicsit odaszúrni, aki a tavalyi idény bukását saját hibáinak is köszönheti. A német egyébként már idén is hibázott, legutóbb a Kanadai Nagydíjon, bár még az is lehet, hogy...

(Forrás: autosport.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában