Szerintük más területekkel kéne inkább valamit kezdeni a sportág izgalmasabbá tételéhez.

Az F1 sportigazgatója, Ross Brawn nemrég arról beszélt, hogy „bizonyos változtatások” a rajtrács meghatározására (az időmérő helyét átvevő sprintfutam és/vagy a fordított rajtrács) jót tennének a show-nak, amelyet akár már 2020-ban életbe is léptetnének.

Az ötlet most már állandó jelleggel napirenden van, és bár valóban akadnak támogatói, de a sportág főszereplői, a pilóták egységesen ellenzik a kvalifikáció lebonyolításának megváltoztatását. Az F1-es pilóták érdekvédelmi szervezetének (GPDA) elnöke, Romain Grosjean elmondta, hogy

„a GPDA álláspontja szerint – amit a versenyzők 100%-a támogat – nem a versenyhétvégék lebonyolítása a fő probléma. Ennél ugyanis sokkal nagyobb gondok vannak.”

A Haas versenyzője szerint kivétel nélkül az összes pilóta véleménye az, hogy inkább a gumikkal, az aerodinamikával, az autók súlyával és a pénzelosztással, kéne valamit kezdeni, mert

„úgy gondoljuk, ha ezt a négy területet rendezik, akkor nem lesz szükség semmilyen trükközésre”.

(Forrás: f1i.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A 19 éves Verstappen brutális rajtja

További cikkeink a témában