Száz éve jelent meg a Mitsubishi első autója, és a Model A-ra egy érdekes koncepcióval emlékezik meg a japán gyártó. Fogták az egyik legújabb modellt, a konnektorról tölthető hibrid Outlandert, és az ősmodell karosszériáját húzták rá.

1917-ben mutatta be első autóját a Mitsubishi, a Model A névre keresztelt jármű 3,83 méter hosszú volt és 1315 kilogrammot nyomott, 2765 köbcentis soros négyhengeres motorja 35 lóerős teljesítményre volt képes, amivel 100 km/órával haladhatott. Most a kerek évfordulójára azonban egy kicsit korszerűbb technika költözött a lemezek alá.

Az ötlet az volt, hogy a Mitsubishi legújabb modellje, a konnektorról is tölthető hibrid Outlander PHEV adja a műszaki alapokat, de a karosszéria formája maradjon az eredeti Model A-é. Az építés nehézségét adta, hogy az eredeti arányok teljesen eltérnek, de a Pimp My Ride műsorokból ismert West Coast Customs műhelye ezt is megoldotta.

Nem hazudtolták meg a múltjukat, hiszen egy kicsit úgy néz ki a konnektoros hibrid Model A, mintha egyben tuningolt is lenne, széles könnyűfém kerekekkel és jelentős ültetéssel. Még ha nincs is sok értelme, akkor is érdekes látni, micsoda különbség van a száz évvel ezelőtti és a legújabb autók felépítése között.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés