A Forma–1 és a motorsport jövője ma már sokkal jobban függ a sportág biztonságától, mint korábban.

Az FIA 2019-től kötelezővé tette a – leginkább esztétikája miatt – sokat kritizált halo használatát az F1-ben (ami aztán a Belga Nagydíjon elég nagyot is bizonyított). A szövetség elnöke, Jean Todt szerint bár rettentőn frusztráló volt az ellenállás a glóriával kapcsolatban, de az ehhez hasonló óvintézkedés nélkül ma már nem lenne a sportág:

„Néhány évtizeddel ezelőtt a pilóták ottmaradtak volna egy-egy ilyen baleset után.. Ez 40 éve elfogadott volt, ma már azonban nem az. Könnyen lehet, hogy az egész motorsportot betiltanák, ha ilyen megint előfordulna.”

Todt egyébként nagyot küzdött a halo elfogadásáért, egy dolog miatt viszont nagyon kicsi kétségei még neki is voltak, ugyanis nem akartak olyasmit bevezetni, ami bár javít a biztonságon, de el is vesz belőle valamit:

Ami miatt aggódtam az az volt, hogy nem romlik-e valamelyest a kilátás. (...) De alapvetően nem voltak aggályaink, egyértelmű volt, hogy be kell vezetni, mert előbb-utóbb történt volna valami.

Todt mást is mondott még:

Ilyen egy megalkuvást nem tűrő, határozott kijelentés az F1 jövőjéről

Nem mostanában fog elektromossá válni az F1, bár ebből úgy tűnik, soha nem is fog.

(Fotó: Independent)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Sainz olyan ajánlatot kapott, amivel még a Red Bull sem tud versenyezni

További cikkeink a témában