Már látványra is súlyos volt az a baleset, ami még a múlt héten történt az M1-M7 bevezetőjén, és ami példa lehetne a segítségnyúltás elmulasztása vétségre.

Az M1-M7 autópályák bevezető szakaszán a forgalomfigyelő kamera rögzítette azt a balesetet, amiben egy autó nagy erővel a szalagkorlátnak csapódik és felborul. A legmegdöbbentőbb nem is a borulás, hanem az, hogy a sávban utána érkező autós, akinek a szeme előtt zajlott a baleset, egyszerűen kikerülte a roncsot és továbbhajtott.

 

 

Rajta kívül többen is azonnal megálltak, és azon kívül, hogy segítséget nyújtottak a sofőrnek, profi módon zárták a baleseti helyszínt. Az esetet látva több arra járó rendőr, mentő és egészségügyi dolgozó is megállt, mire pár perccel később megérkeztek azok a rendőrök, mentők, katasztrófavédők és közutasok, akiket a helyszínre riasztottak.

A pórul járt sofőr egyébként azt mondta, hogy egy másik autóval koccant, és ezért csúszott ki az útról. A gyors és szakszerű intézkedésnek is köszönhető, hogy nem történt nagyobb személyi sérülés. Csak remélni tudjuk, hogy a felvétel alapján kérdőre vonják azt az autóst is, aki elmulasztotta a segítségnyújtást.

Ez is érdekelhet:

Éjszaka lehetőleg ne így kérj segítséget az M0-s autóúton!

Igen, az ott egy ember az út közepén a töksötétben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Sainz olyan ajánlatot kapott, amivel még a Red Bull sem tud versenyezni

További cikkeink a témában