Az egyik legrégebb óta gyártott autótípus az eredeti Niva, ami alig változott az 1976-os bemutatása óta. Most egy orosz dizájner azt képzelte el, milyen lett volna, ha a kocka Lada stílusában újítják meg.

A Niva tervezésekor még élénken élhetett a kereklámpás Zsiguli a tervezők fejében, nehéz lenne letagadni a két Lada rokonságát. De amíg a Zsigulit folyamatosan fejlesztették, és előbb a „kocka”, majd az „ezerötös” lett belőle, addig a Niva szinte változatlanul készül a mai napig, csak a hátsó lámpáját változatták más formájúra.

Szergej Jakovlev szentpétervári dizájner azt képzelte el, hogy milyen lenne az új Niva, ha a terepjáró a Zsigulival együtt fejlődött volna.

Nem gondoltuk volna, hogy a klasszikus háromajtós alapformának a kerek helyett szögletes fényszórók, az „ezerötös” Lada modernizált hűtőmaszkja és a „kocka” kombi stílusában készül hátsó lámpa is jól áll, pedig a képek erről tanúskodnak.

Mostanában sokat hallani a Niva utódjáról,

hiszen maga a Lada jelentette be, hogy a Renault segítségével a legendás terepjáró következő generációján dolgozik.

Az eredeti formát viszi tovább a vadonatúj Lada Niva

2024-ben érkezik, és a Renault gondoskodik róla.

A hírek szerint azonban inkább a Dacia Duster rokona lesz az újdonság, mintsem az eredeti koncepció folytatója, ezért is érdekesek Szergej tervei arról, milyen is lenne egy igazán „ladás” Niva.

Ez is érdekelhet:

Osztrákok építették a legmenőbb egyedi Lada Nivát

Motorkerékpárokat építő műhelyben készült.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés