Nem is lehetne jobban megünnepelni Az olasz meló bemutatásának ötvenedik évfordulóját, mint azzal, hogy előkerült a film nyitójelenetében használt Lamborghini Miura, ami kiváló állapotnak örvend.

1969-ben mutatták be Az olasz meló eredeti változatát, ami azzal kezdődik, hogy Rossano Brazzi egy fantasztikus Lamborghini Miurát vezet a svájci Szent Gotthárd-hágón keresztül. A történet szerint a sportautót nem sokkal később összetörik, de természetesen nem azt a példányt, amit előtte láttunk, hanem egy eleve totálkáros példányt löknek a mélybe.

A film bemutatása után néhány évvel, amikor kiderült, hogy a Miura nem is tört össze, sokan próbálták meg felkutatni az eredeti autót,

de hiába, a rajongók nem akadtak nyomára a gyakran egymásnak ellentmondó információk között. Majd nemrég jelentkezett egy liechtensteini gyűjtő azzal, hogy talán nála van az a Miura, amit a filmben vezettek.

Ilyen lehet a mennyország a Lamborghini rajongóinak

Megnyitott a klasszikus sportkocsik felújításával foglalkozó részleg a gyárban.

Az autót a Lamborghini Polo Storico műhelyébe szállították, ahol alaposan átvizsgálták, és a gyári archívumból felkutatták az előéletét. A szakértők arra jutottak, hogy ez az a Miura P400, amit a filmben használtak,

ezt erősítette meg Enzo Moruzzi is, aki ötven éve a forgatásra vitte az autót, és kaszkadőrként vezette a felvételek során.

Annak idején a filmet gyártó Paramount Pictures azzal kereste meg a Lamborghinit, hogy egy sportautóra van szükségük,

és Sant’Agata Bolognesében megakadt a szemük egy narancssárga Miurán, ami már össze volt törve. A totálkáros autón kívül kaptak egy pontosan ugyanolyan újat is, azzal vették fel a látványos nyitójelenetet, amit akárhányszor újra tudnánk nézni.

Enzo Moruzzi egy érdekes részletet is megosztott a Miuráról.

A forgatáshoz használt autó éppen akkor készült el a gyárban, narancssárga fényezéssel és fehér bőrbelsővel, akárcsak az összetört példány. A fehér bőrkárpit azonban kényes lett volna a forgatáshoz, ezért kicserélték feketére. Mivel a fejtámlákat a hátsó ablaknál rögzítették, azt már nem lett volna idő leszerelni, ezért a filmben is láthatod, hogy fehérek maradtak a fejtámaszok.

A forgatás végeztével a Miurát visszavitték a gyárba, előkészítették, majd az első tulajdonosához, egy római férfihez került.

Az eltelt idő során többször is gazdát cserélt, de csak most derült ki, milyen ritkaságról van szó.

2018-ban vette meg a liechtensteini gyűjtő, Fritz Kaiser, akinél végül sikerült igazolni a Miura nem mindennapi filmes előéletét.

Ez is érdekelhet:

Két év alatt készült ez a robbantott kép egy igazi Lamborghini Miuráról

Ez már igazi művészet. Mutatjuk is, hogyan készült.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában