Minden idők egyik legjobb raliautója a Lancia Delta Integrale, amiből egy francia cégnél limitált szériában elektromos autót építenek úgy, hogy szinte teljesen megőrzik a legendás sportmodell eredeti hangulatát.

A Lancia kapott egy újabb esélyt a feltámadásra, és már azt is tudjuk, hogy éveken belül érkezik a vadonatúj Delta, ami teljesen elektromos hajtású lesz.

Szóljanak a fanfárok, tényleg visszatér a Lancia Delta!

Jön a Lancia feltámadása, elárultak a terveket.

A klasszikus ősétől mi sem áll messzebb, a Delta Integrale ugyanis minden idők egyik legsikeresebb raliautójának számít, 1987 és 1992 között sorozatban hatszor nyerte meg a rali-világbajnokságot, és olyan pilótákat segített az egyéni vb-címhez, mint Juha Kankkunen és Miki Biasion.

A francia GCK műhelyében pedig most ebből a klasszikus Deltából építenek teljesen elektromos hajtású autót.

A cég mögött az a Guerlain Chicherit áll, aki nemcsak négyszeres világbajnok szabadstílusú síelő, de sikeres tereprali- és ralikrossz-versenyző is, tehát tud egyet és mást arról, hogy milyen egy belevaló versenyautó.

A Delta Evo-e építése egy klasszikus példány teljes felújításával kezdődik, amelynek során lecsiszolják a karosszériát, megerősítik, matt szürkére festik és szénszálas anyagból készült elemekkel látják el.

A kerekeket egy 200 lóerős elektromotor hajtja, és mivel az eredeti ötfokozatú váltót is megtartották, a vezetési élménye állítólag cseppet sem csorbult.

A hangját kivéve, persze.

Az akkumulátora nem túl nagy, mindössze 30 kilowattórás, aminek egy feltöltésével 200 kilométert lehet megtenni.

De ezért nem is lett túlságosan nehéz a Delta Evo-e, csak 1440 kilogrammot nyom, úgyhogy 6,6 másodperc alatt gyorsul nulláról százra. Az utastérben Sparco ülések, Alcantara kárpitozás és gyapjúszőnyegek felelnek a hangulatért.

A GCK összesen 47 példányt épít, ebből 36-ot utcai változatban, és 11-et Rallye-kiadásban, az eredeti martinis festéssel, még több alumínium és szénszálas anyag használatával. Az árát nem árulták el, de a célközönséget aligha érdekli, az már inkább, hogy az autót a ’94-es rali-világbajnok Didier Auriol adja majd át, aki épp egy Delta Integrale volánja mögött kétszer nyerte meg a Monte Carlo-ralit.

Ez is érdekelhet:

Kihagy a szívverésed a modernizált Lancia Delta S4 láttán

Feltámasztották a B-csoportos legendát.

Igazi álom a Lancia Delta Integrale modernizált változata

Csak azt nem tudjuk, honnan lesz pénzünk rá.

Még jobban akarod ezt a Lancia Delta Integralét, miután meglátod belülről

Csak 27 ezer kilométer van benne, olyan, mint az új.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés