A Budavári Sikló a főváros egyik legfontosabb nevezetessége, naponta turisták tömegét szállítja fel a várba, akik lenyűgöző panorámában gyönyörködhetnek. Külön látványosságnak is beillett, hogy a héten egy napra a XIX. századi stílusú kocsik egyike modern ruhába öltözött.

Amikor azt írta a Land Rover hazai forgalmazója, hogy egy napra az új Discovery veszi át a Budavári Sikló helyét, akkor máris a Top Gear emlékezetes jelenete jutott eszünkbe. Richard Hammond ugyan nem egy új Discovery, de egy 64 éves Defender volánja mögött mászta meg a walesi Claerwen gátjának 56 méter magas falát. Már ez az akció is a Land Rover egy korábbi reklámjának remake-je volt.

Nincs kétségünk afelől, hogy egy új Land Rover is képes lett volna hasonló feladatra, de így is elég látványos lett a végeredmény.

A Budavári Sikló igazi klasszikus látványosság, 1870-ben nyílt meg a várban található intézmények könnyebb megközelítésére, és egészen 1944-ig működött. A felújítást követően 1986. június 4-én, azaz éppen most 31 éve indult el újra, és a Duna-parti panorámával együtt az UNESCO világörökség része.

De ez sem menti fel az alól, hogy időnként jól álljon neki az olyan megújulás, mint amit a Land Rover forgalmazója eszelt ki. A két barna színű, réz elemekkel díszített kocsi közül az egyik, a Gellért névre hallgató a hét elején az új Discovery ruhájába öltözve vonzotta a turistákat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés