És úgy tűnik, a Red Bull nagyon élvezi ezt.

Az Orosz Nagydíjon Lewis Hamilton kétszer is ötmásodperces időbüntetést kapott több szempontból is szabálytalan rajtpróbáért – ebből az egyik az volt, hogy nem jó helyen végezte el –, plusz két büntetőpontot is kapott, amit végül az FIA visszavont, vagyis más formában átruházott a Mercedesre.

Hamilton szerint a büntetés egyébként kifejezetten a személye és a (Mercedes) dominanciája ellen szólt. Ezt a sportfelügyelők annyival letudták, hogy a brit „sok szart összehord”.

Mindenesetre az FIA most elébe ment a dolgoknak, és a félreértések elkerülése érdekében teljesen egyértelművé tette a helyzetet a hétvégi németországi Eifel Nagydíj helyszínén – ennél látványosabban aligha lehetne felfesteni egy rajtrácsot a boxutca kijáratánál, ahol a startot lehet gyakorolni. A Red Bull pedig oda is szúrt egy kicsit ezzel Hamiltonnak és a Mercedesnek:

Eközben...

Alonso szerint Hamilton soha nem fogja megütni Schumacher szintjét

Megdönthet minden rekordot, a német legendát nem érheti utol, el is mondta, miért.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

Még több erő és luxus a Land Rover Defenderben

További cikkeink a témában