Legalábbis az olaszok korábbi elnöke szerint.

A Ferrari csapatfőnökétől, Mattia Binottótól annyit lehet biztosan tudni, hogy megkezdték a tárgyalásokat Sebastian Vettellel a német 2020-ban lejáró szerződésének hosszabbításáról.

Az olasz sajtó szerint az első ajánlatot dobta a négyszeres világbajnok annak anyagi oldala, de főleg inkább időtartama miatt, vagyis egyelőre nem született megállapodás.

Eközben Vettel csapattársa, a fiatal Charles Leclerc 2024-ig biztonságban érezheti magát a maranellóiaknál, a monacói elmondta, ő maga örülne neki, ha továbbra is a német mellett autózhatna, de bárkit szívesen lát a csapatban.

A Ferrari korábbi elnöke, az olaszokat 1991 és 2014 között 23 éven át irányító Luca di Montezemolo viszont sokkal határozottabb véleménnyel van a dologról, szerinte meg kell tartani Vettelt, ráadásul pont Leclerc (fejlődése) miatt:

„Seb még mindig nagyon gyors, emellett rettentően tapasztalt pilóta, és nem hiszem, hogy motivációs gondokkal küszködne. Ráadásul jelenléte Leclerc számára is hasznos lenne, aki vitathatatlanul hatalmas tehetség, de még meg kell erősítenie a helyét. Idén sokkal nagyobb lesz a nyomás rajta.”

Leginkább 3+1 nevet lehet hallani, akik pótolhatják Vettelt: Daniel Ricciardo, Carlos Sainz Jr. és Antonio Giovinazzi mellett Lewis Hamilton is felmerült, de utóbbi szinte biztosan marad a Mercedesnél:

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában