A GS-t váltja az Európában eddig nem használt, de régóta létező típusnév, az ES azonban nem tekinthető közvetlen utódnak.

Azt mondják, Donald Trump – többek között – azért nyerte meg az elnökválasztást, mert az embereknek úgy általában elegük lett a politikusokból, ő meg ugye outsider volt. Attól még, hogy érzek némi logikai döccenőt – ha az egyik szemem hályogműtétjét elrontja egy orvos, attól még a másikat nem a kazánkováccsal csináltatom meg, akkor se, ha lelkesen és magabiztosan ajánlkozik –, simán elképzelhetőnek tartom, hogy tényleg így került a Fehér Házba az USA második színes bőrű elnöke.

Egyébként ez egy Lexus-teszt, nincs tévedés, csak azért trumpoztam kicsit, mert szerintem a Lexus vásárlói számára az egyik legjelentősebb érv a márka mellett, hogy nem német. (Úgy tűnhet, mintha lehülyéztem volna a Lexus-vevőket, de nem, tényleg.) A Lexus adott típusai ugyanis általában harmóniájukat és szolgáltatásaikat tekintve is alulmaradnak a velük egy kategóriába tartozó Audikkal, BMW-kkel és Mercedes–Benzekkel szemben, hogy aztán – újabb általánosítással élve – még akkor is gond nélkül üzemeljenek, amikor a több éves németeknél már nem csak a kötelező karbantartásra kell költeni.

Trump hatékonyabban képes ferdíteni a valóságot, mint a sok évtizede gyakorló politikusok, bizonyos témákban való jártasságban megalázó vereséget szenvedne egy óvodással szemben, de könnyen lehet, hogy a második ciklusára is megválasztják. Mi ehhez képest, hogy a Lexus némely típusa nehezen érez rá az európai szépség fogalmára, vagy rém ügyetlen részletmegoldásokkal bosszantja a tulajokat?

Az ES különösen jó példa: a kevésbé megosztó, prémiumautósan hátsókerék-meghajtású GS-t váltja, de úgy, hogy valójában egy Toyota Camry kicsit átdolgozva, amely kizárólag elsőkerekesként, és Európában egyetlen motorral, hibrid hajtáslánccal kapható. És így akarja elcsábítani az A6-os, az 5-ös sorozat és az E osztály vevőit?

Igen. A Lexus fő piaca az Egyesült Államok, oda ez tökéletes lesz, ha Európában is eladnak valamennyit belőle, az persze jó, de ezért nem fognak ide külön nagyautót fejleszteni. Másrészt így is tetszhet sokaknak. Bár a külsejére talán az ázsiai szép a találó kifejezés – értsd: európaiként inkább érdekes –, az ötméteres hossza meg persze az brutalista stílusú hűtőmaszkja miatt van tekintélye, ami biztosan fontosabb a vevőkörének, mint hogy hol hajt, amiről a többség annyit tud, mint Trump a klímaváltozás következményeiről.

Belül is megvan a hűha érzés: indításkor olyan animáció kápráztat el a monitoron, mintha nem a boltba, hanem legalább a Holdra igyekeznénk, de legalább ennyire hűha, hogy egy komoly autógyártó egy komolynak szánt nagyautóba ilyen eklektikus műszerfalat készít a minden alternatívánál rettenetesebb tapipados infotainment-vezérléssel.

Ha ezek nem zavarnak, vagy képesek vagyunk legalább megszokni, az ES-sel tágas autónk lehet, ideális hibrid hajtással. Míg ugyanis a mild-hibridet szerintem említeni sem lenne szabad a hibrid fajtáinak felsorolásánál, a konnektoros hibrid lényege pedig bizonyítottan inkább az adócsalás, mint a néhány tíz kilométeres út villanymotoros hajtással való megtétele, a full hibrid tényleg hasznos.

A benzinmotor és az elektromotor jellegéből adódó különbsége képes jól kiegészíteni egymást, a vezetőnek még annyi dolga sincs, hogy egy konnektorba tíz másodperc alatt bedugjon egy kábelt, a rendszer mégis tökéletesen és finoman működik, miközben a 218 lóerő rendszerteljesítményű, 1,7 tonnás ES városban, nem épp gurulgatós üzemmódban is nyolc liter körül fogyaszt, de ennél könnyedén elérhető akár két literrel kisebb átlag is.

Az ES 300h 14 millió forint, és 20-nál nem is nagyon lehet több pénzt a szalonban hagyni. Ha valakit nem zavar az, ami Ázsiában és Amerikában sokaknak még tetszik is, Európában is elégedett lesz vele, a korábbi tapasztalatok alapján valószínűsítve sok-sok évig.

Ez is érdekelhet:

Heten egy Lexusban - RX 450hL-teszt - Roadster

A Lexus nagyobbik crossoverének igazi újdonsága egyetlen betű, de ha meglátjuk a típusjelzésben, és még rajtunk kívül legalább öten beszállnának, kezdjünk el aggódni.

(Fotó: Tóth István)

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon