Inspiráló környezetben nőtt fel, ezért választotta szakmájának a formatervezést Dániel Tünde, aki jelenleg az Audi külső részletek tervezőosztályán dolgozik, több szériamodell és koncepcióautó kereke is viseli a keze nyomát.

Már nem meglepetés, hogy a legnevesebb autógyárakban sokan dolgoznak magyarok, közülük pedig jó néhányan a formatervekért felelnek. Biztosan hallottál róla, hogy a Kovács Miklós jegyzi az új modellek formáját a Kiánál, és Varga Péter rajzolja a legújabb Porschéket, de rajtuk kívül is vannak még egy páran dizájnerek. Nemrég a Mercedes-Benz sindelfingeni dizájnközpontjában egészen véletlenül futottunk össze Filczer Balázzsal, most pedig a frankfurti autószalonon Dániel Tünde mutatta meg a legújabb munkáját.

Tünde már kicsi korában is nagyon szerette az autókat és az autóversenyzést. Inspiráló környezetben nőtt fel, mert a szülei is kreatív területen dolgoznak, de a formatervezésbe a nagyapja vezette be, aki maga is dizájner volt. Mint sok társa, Tünde is a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerezte a diplomáját, és már ott részt vehetett a Mercedes-Benz izgalmas projektjein. A diplomamunkája elkészültével pedig lehetőséget kapott a Volkswagen külső részletek tervezői csapatában, mint keréktervező.

Mostantól tehát még egy dologra büszke lehetsz az autókkal kapcsolatban, hiszen számos Volkswagen is a Tünde által tervezett kerekeken gördül.

Az első munkája a Touareg és a Sharan kereke volt, ezt követte a Passat Alltrack, a Caddy Alltrack és a Golf Alltrack, de a Tiguan és az up! is a magyar dizájner kerekein gördül. Tünde ezután csatlakozott az Audi dizájncsapatához, de még a mostani frankfurti szalonon is jöttek ki olyan új Volkswagen-modellek, amelyek a keze nyomát viselik, például a márka vadonatúj crossovere, a T-Roc.

Tünde az Audinál magasabb szintre lépett, itt már a futurisztikus tanulmányautók kerekeit alkotja meg. Az első ilyen munkája az e-tron quattro concept volt, amit a két évvel ezelőtti frankfurti szalonon lepleztek le, de az utána Detroitban bemutatott h-tron quattro concept kerekei is egy kollégájával közös munkájaként születtek.

A legújabb büszkesége pedig a Frankfurtban kiállított Aicon Concept, amire 26 colos (!) kerekek kerültek. Nézd meg jól, már az öt küllő formája sem mindennapi, a köztük lévő burkolatok pedig izgalmas mintázatot kaptak.

Hogyan készülnek a kerekek?

– Mint minden tervezési folyamat, ez is először rajzolással, új ötletek és formák kitalálásával kezdődik – avat be Tünde. – Az első kézi rajzok után a jobb vizualizáció érdekében számítógépes rajzot is készítek, ezt követi a 3D modellezés, szintén számítógépen. Ez azért fontos, hogy jobban megértsük az általunk kialakított komplex formákat és tónusokat. Amikor a stúdióban kiválasztjuk a véglegesnek szánt dizájnt, akkor elkezdjük a szériagyártás alapjául szolgáló 3D modell kidolgozását.

Persze a kerekek nem csak önmagukban készülnek, hanem illenek az adott autó egészéhez.

– Először mindig szeretem megérteni azt, hogy mit akar az adott karosszéria kifejezni – mondja Tünde. – Mivel ez az autó legnagyobb kiegészítője, ezért a kerekeknek összhangban kell állniuk annak formavilágával. Ha egy sportautóról van szó, igyekszem sportos, könnyedebb megjelenést elérni, egy városi terepjárónál pedig figyelembe kell venni annak nagyobb tömegét, robosztusabb karakterjegyeit. Persze a márka formanyelvének hagyományait is követnünk kell.

Ha tehát egy Passat Alltrack vagy Tiguan megy el előtted, jusson eszedbe, hogy a kerekeket Tünde tervezte rajta, aki azóta már a jövő autóit álmodja meg az Audinál. Az Aicon Concept után ugyanis már készül a következő projektje, amit jövő tavasszal a genfi autószalonon nézhetünk meg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés