A Red Bull szerint a maranellóiak elvesztették előnyüket.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko nem számol a Ferrarival a 2020-as idényben, szerinte két csapat között dől el a konstruktőri világbajnoki cím sorsa:

„A Mercedes lesz az ellenfelünk, főleg Lewis Hamilton. (...) Tavaly a szezon utolsó harmadában már a Ferrari előtt voltunk, úgy tűnt, elveszett a korábbi előnyük, főleg a motort tekintetében. A Honda viszont majdnem hozta, amit a Mercedes, már csak egy kevés hiányzik az időmérőkön.”

Marko szerint a Honda képes lesz hozni azt a kis pluszt, ami még kell, onnantól pedig már csak a Red Bullon múlik a siker. Az osztrák azt is elmondta, hogy idén korábban fognak elkészülni az autóval, mint eddig bármikor.

A csapatnak már csak Max Verstappen megtartása miatt is rettentően fontos, hogy nyerő autót építsen, a fiatal holland szerződése – több nagyágyúéval együtt – ugyanis az idény végén lejár.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés