Pedig korábban még a kétszeres világbajnok spanyol is szerepelt a francia istálló kívánságlistáján.

Miután Daniel Ricciardo az idény végén elhagyja a Renault-t, Esteban Ocon mellett felszabadult egy ülés 2021-re. Korábban Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Valtteri Bottas is neve felmerült, valamint saját nevelésű pilótákban is gondolkozik a francia csapat.

Ugyanakkor azt Cyril Abiteboul csapatfőnöktől lehet tudni, hogy „a csapatnak tapasztalt pilóta kell, aki képes előrevinni a projektet, aki motivált”, vagyis az akadémiai növendékek egyelőre nem jöhetnek szóba – tény, hogy gazdasági szempontból egészen biztosan jobban megérné –, tekintve, hogy Ocon mindössze két F1-es idényt tud felmutatni, ráadásul a 23 éves francia egy év kihagyás után tér vissza az F1-be, vagyis nem nevezhető rutinosnak.

Marad tehát Alonso, Vettel és Bottas neve a kalapban, vagyis nem

Bár egy hónapja még Alonsón is komolyan elgondolkodott a Renault, Abiteboul most egy határozott nemmel válaszolt a francia L’Équipe lapnak arra a kérdésére, hogy leszerződtetik-e a spanyolt.

Bottas és Vettel

A francia istálló csapatfőnökének kommunikációjából érezhető, kit favorizál inkább a Renault, ugyanis míg a finnről úgy nyilatkozott a fentebb említett lapnak, hogy

„Valtteri néhányszor már meg tudta izzasztani Hamiltont, de még bizonyítania kell”,

addig a négyszeres világbajnokról úgy, hogy

„Vettel 2021-re szabadon igazolható, ha kellően motivált marad, és ha folytatni akarja, akkor érdekelhet minket”.

Eközben olyan hírek is keringenek, hogy...

Ugyanarra az egy ülésre pályázik Vettel és Alonso

És még csak nem is ez a történet legérdekesebb része.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés