A megváltozott helyzet miatt akár már ebben az idényben lehet Portugáliában futam, 1996 után először.

A portugál Algarve versenypálya megkapta az FIA 1-es, azaz legmagasabb fokozatú besorolását, ami azt jelenti, hogy már F1-es futamot is tarthatnak rajta. Ez pedig most, így a koronavírus-járván idején jól jöhet a sportágnak, mert akár beugró nagydíjként is szerepelhet a száguldó cirkusz idei versenynaptárában.

Az ugyanis közel sem biztos, hogy az eddig lefújt versenyek közül mindegyiknek találnak helyet a szezon későbbi szakaszában, de az is előfordulhat, mint a Monacói Nagydíj esetében, hogy a szervezők nem tudják vállalni a futam megszervezését egy másik, az eredetitől eltérő időpontban.

A Portugál Nagydíj tehát egy opció lehet, amit főleg akkor lehetne kamatoztatni, ha a 2020-as idény tényleg átlógna a téli hónapokra, ugyanis arrafelé az időjárás még ebben az időszakban is alkalmas a versenyzésre.

A Portugál Nagydíj egyébként nem lenne egy vadiúj dolog, 1951 és 1996 között kisebb kihagyásokkal már rendeztek futamokat Portugáliában, valamint 2008-ban és 2009-ben pedig az Algarve pályáján teszteltek az F1-es csapatok.

És még az is lehet, hogy...

Úgy bonyolíthatják le az idei F1-es szezont, mint a fociban a Bajnokok Ligáját

Azt mondják, a különleges helyzetek különleges megoldásokat követelnek, ez is egy ilyen lenne.

(Forrás: grandprix.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában