Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A fiatal monacói is örülne a hatszoros világbajnok érkezéséhez.

Az elmúlt két hétben az átlagosnál is felkapottabb téma lett, hogy vajon Lewis Hamilton eligazol-e kontraktusa 2020-as lejárta után a Ferrarihoz. Erről persze mindkét fél tehet, hiszen látványosan udvaroltak egymásnak.

A Ferrari tehát kifejezte, hogy örülne, ha a hatszoros világbajnok brit a vörösbe öltözne – amire papíron lenne lehetősége, hiszen Sebastian Vettel szerződése is 2020-ban jár le –, és ezen az állásponton van az olasz csapat fiatal pilótája, Charles Leclerc is.

Vettelnek is megvan erről a véleménye:

(Forrás: raefans.com, fotó: Getty Images)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.